2019.05.27   szerző: csd   hozzászólások: 0

A napokban beszámoltunk arról, hogy hivatalosan is az év egyik legnagyobb filmes bukásának számít az új Hellboy film.

Netlfix sorozat lenne a bukott Hellboy-mozifilmből?

Noha a produkciót hatalmas várakozás előzte meg, a végeredmény messzemenően alulmúlta mind a nézők, mind pedig a szakma elvárásait. A negatív fogadtatást pedig csak tetézte a közvetlenül a premier után kialakult kisebb botrány, amikor a rendező és a producerek egymást okolták a film bukásáért.

Mindezeken túlmenően ráadásul maga Mike Mignola sem adta végül a nevét a produkcióhoz. Mignola 1993-tól fogva dolgozott a franchise eredeti képregény változatán, és bár úgy tűnt teljesen zökkenőmentesen tudott együttműködni az új Hellboy készítőivel, a szerző neve mégsem tűnt fel a stáblistán.

Úgy tűnik azonban, hogy a Hellboy körül kialakult kálvária mégsem szabott gátat az újabb találgatásoknak. Egy ideje már hallani lehetett arról, hogy a Netflix felkarolja a franchise-t és elkészíti a film sorozatváltozatát.

A hírre maga Mike Mignola is reagált egy igencsak velős twitter bejegyzésben: „Legjobb tudomásunk szerint ez nem igaz…”. A forgatókönyvíró tehát elvágta a korábban szárnyra kapott pletykákat.

A rajongókat alighanem érzékenyen érintheti, hogy sem folytatás, sem pedig sorozat nem készül kedvenc hősükből, hiszen annak idején nagy remények fűződtek ahhoz a gondolathoz, hogy maga Guillermo del Toro elkészítené az eredeti filmváltozatok harmadik részét.

50 Hellboy  (2019)

akció | fantasy | horror | kaland | sci-fi

A kultikus képregény szerzője Mike Mignola egy még pörgősebb, látványosabb és véresebb filmet készített a Trónok harca és A kilencedik légió rendezőjével, Neil Marshallal... több»