Hellboy (2019)

A sok negatív kritika ellenére nekem tetszett az új Hellboy-film. Főleg, hogy a 2004-es Pokolfajzat egyáltalán nem jött be nekem. A történet sok kis rövid kalandból áll, amiből túl sok van.

Sosem jó előjel, ha egy film kapcsán sokáig csak a pótforgatásokról és a premierdátum tologatásról szólnak a hírek. Nyilvánvaló, hogy egy hollywoodi stúdió sem akar (szándékosan) fércmunkát kiadni a keze közül, s amolyan „mentsük, ami menthető” címszóval bevállalják az előbb említett rossz ómeneket, s még ha kivételesen is, de elő-előfordul, hogy egy egész korrekt végeredményt kapunk. A 2019-es Hellboy reboot nem ez az eset. Annak idején szinte az összes rajongó epekedve várta, hogy elkészüljön az a bizonyos harmadik Pokolfajzat-film Guillermo del Toro rendezésében és Ron Perlman főszereplésével. Az évek teltek, s a projekt szempontjából három legfontosabb személy, vagyis del Toro, Perlman és Mike Mignola, az alapot jelentő képregények alkotója még maratoni beszélgetés(eke)t is lefolytatott annak érdekében, hogy megvalósulhasson a saját Hellboy-mozijuk, ám ez több tényezőnek köszönhetően meghiúsult (értsd: mocskos bevételi adatok). Aztán jött az a bizonyos utolsó csapás, a reboot gomb megnyomása, azaz a világ leghíresebb paranormális nyomozója egy új megközelítésű történetet kapott, hozzá pedig egy új rendezőt, s egy új főszereplőt is. Jelen film alapkonfliktusát egy középkorból származó monda jelenti, amikor is Artúr király legyőzte a galád Nimuét, a „Vérkirálynőt”, s a testrészeit Anglia egymástól a lehető legtávolabb eső pontjaiba szállíttatta, ám röpke 500 év elteltével né... több»

Egyszer nézhető és szórakoztató, de semmi több. Én a régi Hellboy filmekért se voltam oda, úgy voltam vele, egy Mafab jegyet megér. Bírtam, hogy nem spóroltak a vérrel, fekete humorral és a brutalitással, mikor a végén a szörnyek elkezdik trancsírozni az embereket, igazi bűnös élvezet volt. De sajnos sok az üresjárat, és van néhány kínosabb jelenet is, ami olyan érzést keltett az emberben, mintha paródiafilmet nézne... amire készült, azt viszont hozza. Átlagos popcorn mozi.

Úgy látszik, én vagyok az egyetlen, akinek tetszett a film. Szerettem a Del Toro-féle verziót is, de azok ehhez képest lassú folyásúak voltak, elnyújtva az eseményeket két akció között a sok lelkizéssel, míg itt azonnal belecsap a közepébe, pörgős, akciódús, jó a humora. Érdekes volt látni Hellboy eredetének egy másik magyarázatát, de így nem igazán ad választ, hogy a jobb karja miért lett ilyen, mi célt szolgál, és van pár szál, ami elvarratlan maradt. Azzal viszont egyetértek, hogy a CGI-n lehetett volna mit javítani még.

Ez úgy fos, ahogy van. És mondom ezt úgy, hogy itt sorakoznak a könyvespolcomon a Hellboy képregények, szóval nem csak a levegőbe beszélek. Del Toro féle verzió zseniális volt, mind hangulatra, mind karakterek. Ez viszont szenvedés volt végig nézni. Elavult CGI, borzalmas karakterek, rossz poénok..egyedül pozitívum hogy nem lesz remélhetőleg folytatása.

Nem akarok rosszindulatú lenni, de az leszek. Szívemből örülök, hogy megbukott a film. Évekig vártak az eredeti színészek és del Toro arra, hogy lezárják az eredetit, de folyton elkaszálták, mert nem kaptak sose pénzt a befejező részre. Aztán meg mégis van pénz egy fantáziátlan rebootra új stábbal és színészgárdával. Megérdemelt bukás.

Del Toro rendezése is zseniális, de itt végre olyannak látjuk Hellboyt, amilyennek talán mindig is elképzeltük. Ez a film aztán nem sz@rral gurít, nem egy gyerekmese, az tény. David Harbour pedig legalább olyan jó a szerepben, mint Ron Perlman.