Nyithatnak a mozik?

November óta zárva tartanak a magyarországi filmszínházak, de úgy tűnik, a nyitásig már csak napok lehetne hátra.

Orbán Viktor a Kossuth Rádiónak adott interjújában elmondta, hogy négymillió beoltottnál újra kinyithatnak a szolgáltatások, melybe értelemszerűen a mozik is beletartoznak. Ehhez azonban hozzá kell tenni, hogy ezek a szolgáltatások jelenleg még csak a védettségi igazolvánnyal rendelkezők számára lesznek elérhetők.

Hogy pontosan mikortól, azt egyelőre nem tudjuk, viszont mivel jelenleg három és félmillió állampolgár már megkapta az oltást, így a bűvös négymilliós szám a jelenlegi trend mellett már egy héten belül meglehet.