Creed III nem csak Michael B. Jordan rendezői debütálása volt, hanem egyúttal az első olyan film a Rocky-franchise-ban, amelyben Sylvester Stallone már nem szerepel. Pedig az akciósztárnak voltak tervei.

Az köztudott, hogy Stallone Irwin Winkler producerrel való konfliktus miatt maradt távol a projekttől, ez viszont nem jelenti azt, hogy Sly-nak korábban ne lettek volna elképzelései egy hetedik Rocky filmről.

A színész-rendező korábban meg is osztott néhány izgalmas fotót az Instagramon (galériánkban), amelyeken Rocky VII-hez készült különböző vázlatok és John Rivoli által készített grafikák láthatók. “Ez volt a kezdete a Rocky 7 forgatókönyv fejlesztésének. Sajnos bizonyos emberek miatt ez a film sosem fog elkészülni. Ezt viszont mindenképp szerettem volna megosztani a leglelkesebb rajongóimmal” - írja a színész.

A jegyeztekből kiderül, hogy Rocky a hetedik felvonásban azért a környékért harcolna, ahonnan ő maga is érkezett, ringbeli ellenfele pedig Chucho the Mutt lett volna. A filmben egy megható jelenet is szerepelt volna, amelyben Rocky néhai feleségével beszéglet, akit Talia Shire formált volna meg.

Bár ezt a filmet nem kaptuk meg, a Creed III a maga jogán végül sikert lett, a főbb szerepeket Michael B. Jordan mellett Tessa Thompson,Barry Pepper, Jonathan Majors, Florian Munteanu, Phylicia Rashād és Wood Harris alakították.

75 Creed III  (2023)

dráma | sportfilm

Miután Adonis Creed (Michael B. Jordan) átvette a hatalmat a bokszvilágban, karrierje és családi élete egyaránt virágzik. Addig, amíg gyermekkori barátja, Damian (Jonathan Majors)... több»