Még júliusban mutatták be a hazai mozik James Gunn új Superman filmjét, rövidesen pedig otthonról is bepótolhatjátok.

Nem kis elvárásnak kellett megfelelni a DC Studios alapkövének tekintett Supermannek, ám mostanra nagyon is bizonyossá vált, hogy sikerült belopnia magát a rajongók szívébe. A 225 millió dollárból készült produkció 596 millió dollárt keresett világszerte, nemrégiben pedig maga Gunn szellőztette meg, hogy a folytatás közelebb is van, mint hinnénk.

A Superman a Rotten Tomatoes portálon 83 százalékos értékelést kapott a kritikusoktól, míg a nézők 91 százalékot adtak rá, mindemellett a hazai közönség 60 százalékra értékelte a Mafabon. 

A történet középpontjában egyébként Superman erkölcsi dilemmája áll: miután beavatkozik egy nemzetközi konfliktusba, szembesülnie kell azzal, hogy a világ egy része ellene fordul. Legnagyobb ellenfele ismét a milliárdos Lex Luthor, aki manipulációival nemcsak Metropolist, hanem Superman jó hírnevét is veszélybe sodorja. Hősünknek Lois Lane és új szuperhős-szövetségesei segítségével kell visszanyernie az emberek bizalmát.

Nem mellékesen a Superman erős szereposztást kapott olyan nevekkel a fedélzeten, mint David Corenswet, Rachel Brosnahan, Nicholas Hoult, Nathan Fillion, Bradley Cooper, John Cena, Isabela Merced és még hosszan sorolhatnánk.

Superman augusztus 26-tól lesz elérhető a Telekom FimPremieren kölcsönzési díj fejében (PVOD) azoknak, akik rendelkeznek Telekom tévés előfizetéssel.

60 Superman  (2025)

akció | fantasy | kaland | sci-fi

Superman az igazság, az igazságosság és az amerikai út megtestesítője egy olyan világban, amely mindezt régimódinak tartja. több»