James Gunn felfedte a Superman-folytatás részleteit – Lex Luthorral az oldalán tér vissza az Acélember.
Gunn hivatalosan is megerősítette, hogy a Superman folytatása, a Man of Tomorrow forgatása 2026 áprilisában kezdődik, a premier pedig 2027. július 9-én lesz a mozikban, írta meg a Variety.
A Howard Stern Show-ban adott interjúban a rendező elárulta, hogy a történet középpontjában Superman és Lex Luthor szokatlan szövetsége áll, akik „egy sokkal, sokkal nagyobb fenyegetés ellen” fognak összefogni. Gunn hangsúlyozta, hogy a film „ugyanannyira Lex-film, mint Superman-film”, és külön kiemelte a Lexet alakító Nicholas Houlttal való közös munkát, hozzátéve: „Sajnos azonosulok Lex karakterével.”
Az első Superman-film 2025 júliusában mutatta be David Corenswetet a címszerepben, és világszerte 614 millió dolláros bevétellel az év legsikeresebb képregényadaptációja lett. A folytatás bejelentésekor Gunn egy képregényes illusztrációt osztott meg, amelyen Lex Luthor az ikonikus Warsuitban látható – ezúttal azonban nem ellenfélként, hanem Superman szövetségeseként.
A Man of Tomorrow a bővülő DC-univerzum része, amelyben többek között a Supergirl, a Clayface és a Lámpások című HBO Max-sorozat is készül. A Warner Bros. Discovery vezérigazgatója, David Zaslav megerősítette, hogy Gunn nemcsak rendezőként, hanem íróként is visszatér a projekthez.
További friss hírekért és ajánlókért csak görgessetek lejjebb!

60 Superman (2025)
akció | fantasy | kaland | sci-fi
Superman az igazság, az igazságosság és az amerikai út megtestesítője egy olyan világban, amely mindezt régimódinak tartja. több»
Szereplők: Bradley Cooper, Nicholas Hoult, John Cena, Nathan Fillion, Isabela Merced