2021.04.20   olvasottság: 2192x   szerző: csd   hozzászólások: 0

Egy hete debütált a Netflix műsorkínálatában a Szerelem és szörnyek, a rajongók azonban máris a folytatást követelik, amelynek elkészítésére egészen jók a kilátások.

A film rendezője, Michael Matthews egy friss interjúban ugyanis elmondta, hogy ötleteik bizony lennének egy második részhez. “Ez valójában attól függ, miként fogadják majd a nézők továbbra is a filmet. Rengeteg izgalmas ötletünk van, bár egyelőre nem tettünk semmilyen lépést az előkészületek felé” - nyilatkozta a rendező, majd azt is hozzátette, hogy folyamatosan figyelik a szakmai és a rajongói reakciókat.

“Hagyjuk, hogy egy kicsit élje a saját életét a film, nem szeretnénk ugyanis puszta termékként tekinteni a produkcióra” - mondta Matthews.

Bárhogy is nézzük a film egyik jelenetében mintha sugallmazták is volna a készítők, hogy lehetőség nyílhat a sztori folytatására. Az Aimee-t alakító Jessica Henwick ugyanis szemmel láthatóan egy “Túlélési terv 1.” feliratú füzetet szorongat a kezében, így csak idő kérdése lehet, mikor ismerjük meg a többit.