A 2015-ben megjelent Mad Max: A harag útja szereplőválogatása épp annyira intenzíven zajlott, mint amilyen végül maga a film is lett. A produkcióval kapcsolatban pedig nemrégiben újabb kulisszatitkok láttak napvilágot.

Kyle Buchanan frissen megjelent Blood, Sweat & Chrome címmel: The Wild and True Story of Mad Max: Fury Road című kötetéből ugyanis izgalmas és egyben döbbenetes részletek láttak napvilágot az előkészületekkel kapcsolatban.

Tom Hardy mellett Armie Hammer és Jeremy Renner is pályázott a film főszerepére, az egyik meghallgatás során pedig Hardy és Hammer tartottak közös olvasópróbát. Buchanan könyve egészen részletekbe menően taglalja a történéseket a próbán operatőrként részt vett Todd Matthew Grossman elbeszélése alapján.

A könyvből kiderül, hogy Hammer végül azt mondta George Miller rendezőnek, hogy Hardynak nagyobb szüksége van a szerepre, mint neki. A színész ezt a “kijelentést” végül arra alapozta, hogy a közös meghallgatás során Tom Hardy annyira beleélte magát a szerepbe, hogy vicsorgott, zilált, végül leköpte partnerét.

“Jeremy és Armie egyformán csodálatosak voltak, de volt valami Tomban, amitől úgy éreztük, hogy kétségtelenül ő Max. Megvolt benne az a fajta elfojtott érzelmi sivárság, amit csak egy poszt-apokaliptikus világban találsz, alatta pedig elrejtve a világ teljes megvetése. Ez az intenzitás volt az, ami átsütött a lencsén is” - mesélte Grossman.

“Ő az a személy, akivel kilenc hónapot tudsz eltölteni a sivatagban, és elmesélni ezt a történetet? Ő az a személy, aki illik hozzád?” - kérdezte a meghallgatást követően a casting vezetője, Ronna Kress George Millertől.

A rendező saját elmondása szerint pedig Hardy ugyanolyan érzéseket keltett benne, mint annak idején Mel Gibson az első Mad Max film szereplőválogatása során.

A franchise egyébként továbbra sem zárult le, hiszen a filmszéria spin-offja, a Furiosa a tervek szerint 2023-ban jelenik majd meg Anya Taylor-Joy főszereplésével.

akció | kaland | road movie | sci-fi | thriller

A posztapokaliptikus jövőben mindenkinek meg kell küzdenie a javakért és az életben maradásért. Az embertelen körülmények között két lázadó próbál igazságot szolgáltatni.... több»