Toy Story 5: Végre itt az első előzetes!A kép forrása: Pixar

A Pixar bemutatta a Toy Story 5 első előzetesét, amelyben Woody, Buzz, Jessie és a többiek új ellenféllel kerülnek szembe: Lilypad, egy béka formájú, nagy intelligenciával rendelkező okostablet, amely alaposan megnehezíti a játékidőt a klasszikus játékok számára.

A film visszahozza a régi kedvenceket – Tom Hanks(Woody), Tim Allen(Buzz), Joan Cusack(Jessie), Blake Clark(Slinky Dog) és Tony Hale (Forky) –, míg az új szereplők között Greta Lee adja a hangját Lilypadnak, és Conan O'Brien egy Smarty Pants nevű figurát szólaltat meg, írta meg a Variety.

A rendezői székbe Andrew Stanton tér vissza, aki korábban a Szenilla nyomában, a WALL·E és a Némó nyomában című filmeket is készítette, és aki ezúttal egyedüli forgatókönyvíróként jegyzi a produkciót.

A 2026. június 19-én mozikba kerülő rész a Pixar legsikeresebb, immár több mint harmincéves múltra visszatekintő franchise-át folytatja, amely 1995-ben indult, és a Toy Story 3. (2010) és Toy Story 4 (2019) révén milliárdos bevételeket és Oscar-díjakat is szerzett.

Bár a stúdió az utóbbi években vegyes eredményeket ért el (például az Elio visszafogottan teljesített, míg az Agymanók 2 2024 legsikeresebb filmje lett), a Pixar ismét a jól bevált folytatásokra épít – az Agyugrász premierje után érkezik majd a Toy Story 5.

További friss hírekért és ajánlókért csak görgessetek lejjebb!

NA Toy Story 5  (2026)

animáció | kaland | vígjáték

Woody, Buzz, Jessie és a banda többi tagja nehézségekbe ütközik, amikor a játékidőt érintő új fenyegetéssel kell szembenézniük: a technológiával. több»