A filmek közt épp kapaszkodik felfelé a TOP3-ban Vincent Cassel új mozija, a Beépített DJ! Jelenleg harmadik helyen áll az Álomlista és a Mancs őrjárat: A szuperfilm mögött. Lássuk, mit tudunk róla!
A friss francia akció-vígjáték premierje 2025. április 2-án volt a Netflixen. A filmet a So-Me néven ismert Bertrand de Langeron rendezte
Így készült
A Beépített DJ So-Me játékfilmes rendezői debütálása, aki a francia elektronikus zenei színtéren szerzett széleskörű tapasztalatát a filmművészetben is kamatoztatja. Az Agnès Feuvre és Elias Belkeddar által közösen írt forgatókönyv célja a DJ-kultúra szatirizálása, kiemelve annak különcségét és azt a gyakran abszurd mértéket, amit a művészek a státuszuk és ismertségük megtartásáért megtesznek.
A sztori
A történet középpontjában Scorpex (Vincent Cassel), az egykor híres DJ áll, akinek karrierje mára szinte az ismeretlenségbe vész. A múlt dicsőségéhez ragaszkodó Scorpex azonban váratlan lehetőséget kap Rose-tól (Laura Felpin), a francia hírszerző ügynökség, a DGSI fura ügynökétől.
A nő a férfi segítségét kéri, hogy beépüljön és felszámoljon egy furcsa bűnszövetkezetet, amely fiatalabb és sikeresebb riválisához, Vestaxhoz (Mister V) köthető. Scorpex úgy tekint erre, mint egy esélyre, hogy visszaszerezze korábbi státuszát, és belevág egy küldetésbe, amely összekapcsolja zenei ambícióit a kémkedéssel...
További friss hírekért és ajánlókért csak görgessetek lejjebb! Ha pedig érdekel, a sorozatok közt ki vezet, ide kattintva olvashatjátok el!

46 Beépített DJ (2025)
Rendőrök beépítenek egy DJ-t egy bűnözőbanda leleplezésére, amiben ő lehetőséget lát a nagy visszatérésre. több»
Szereplők: Vincent Cassel, Manu Payet, Alexis Manenti, Yvick Letexier, Philippe Katerine