Újra Frank Millernél a Sin City jogai, jöhet a harmadik film?

Frank Miller visszavásárolta a Sin City - A bűn városa-filmek és a néhány éve pihenő, potenciális tévésorozat jogait. A hír azután röppent fel, hogy a Lantern Capital Partners felvásárolta a csődbe ment Weinstein Companyt, amelynek társalapítója ellen több városban is nyomozás folyik szexuális bűncselekmény megalapozott gyanúja miatt.

Miller nem egyezett bele, hogy Lantern Capital a Sin City-jogokat is megvásárolja, így sikerült megállapodást kötniük, így ismét az író-rendező birtokában vannak a képregények filmes jogai. A Sin City képregények 1991-ben és 1992-ben jelentek meg, és sötét, neo-noir hangulatuk egy csapásra a közönség és a kritikusok kedvencévé tették őket.

A képregényekből először 2005-ben született film, amely egyrészt anyagi, másrészt kritikai sikerré is vált, hiszen igen eredeti módon és különleges vizuális effektekkel keltette életre a képregények hangulatát. A Frank Miller és Robert Rodriguez rendezte film természetesen folytatást is kapott, amit nagyon vártak a rajongók, ám ezennel csalódniuk kellett. A Sin City: Ölni tudnál érte mindössze 39 millió dollárt hozott, és súlyos csorbát ejtett a Sin City renoméján.

A Weinstein Company 2012-ben vásárolta meg a történetek tévésorozatos jogait, ám az elmúlt években semmi sem történt velük. Most, hogy ismét Miller birtokában vannak, talán mégis lesz belőle valami: ha az író talán nem is annyira bátor, hogy ismét egy nagyjátékfilmet kalapáljon össze, egy tévésorozatnak remélhetőleg nekifut. Az ügyben még nem nyilatkozott, így még minden felvetés kérdéses, de egyáltalán nem lenne meglepő, ha készülne mondjuk egy Netflixes sorozat. A sötétebb hangvételű képregények-sorozatok most igazi reneszánszukat élik – ami talán kedvező körülményeket teremtene Miller történeteinek újjászületéséhez.