Bár a negyedik John Wick filmre még várniuk kell a nézőknek, van itt azonban valami, csak még izgalmasabbá teszi ezt a várakozást. A franchise-ból ugyanis számítógépes játék is készül.

A legfrissebb értesülések szerint ugyanis Jon Feltheimer, a Lionsgate vezérigazgatója befektetőkkel folytat tárgyalást a projekt megvalósítása kapcsán. A terv egy epikus videojáték, amelynek főszerepét ismételten Keanu Reeves vinné, Feltheimer azonban egyelőre nem szeretett volna bővebb információt elárulni.

“Nem akarok elébe menni a dolgoknak, de úgy gondoljuk, hogy a John Wickből egy nagy AAA játék készülhet. Már kaptunk javaslatokat. Természetesen érdekeltek vagyunk abban, hogy ezt előre vigyük, de erről egyelőre nem szeretnék többet mondani” - nyilatkozta Feltheimer a Wire magazinnak.

Ugyan 2020-ban már megjelent egy John Wick játék, az viszont enyhén szólva is újraértelmezte a franchise világát, ebből kifolyólag sokkal inkább egy stratégia játékot kaptak a rajongók, amelyet végül a kritikusok is elmarasztaltak.

A John Wick: 4. felvonás a tervek szerint 2023 márciusában debütál majd.

akció | krimi | thriller

John Wick neve hallattán mindenki megborzong az alvilágban, hiszen tudják, ha a visszavonult bérgyilkost felbőszítik, akkor bizony képes az egész várost csatatérré változtatni,... több»