Vizelettel teli üvegekkel lázadt Robert Downey Jr.

Miután Robert Downey Jr. a 2000-es évek elején szakmailag és emberileg is mélypontra került, ideje volt összeszednie magát. A fordulatot az életében a 2003-as Gothika hozta el, itt ismerkedett meg későbbi feleségével, aki segített neki túllendülni élete sötét korszakán. Ám ezt követően még évekig keményen kellett küzdenie, hogy Hollywood is visszafogadja kegyeibe.

Az egyik első rendező, aki a talpra állása után vagy épp alatt munkát adott neki, David Fincher volt. Ő rendezte a 2007-es Zodiákust, amelyben Robert Downey Jr. is főszerepet kapott Jake Gyllenhaal és Mark Ruffalo mellett. Ám a forgatás finoman szólva sem zajlott emelkedett hangulatban és nem csak a film témája miatt.

A Zodiákus a hírhedt zodiákus gyilkos történetét meséli el, aki a ’60-as évek végén tartotta rettegésben Észak-Kalifornia lakóit. Szűk egy év alatt öt fiatallal végzett és bár rendszeresen üzengetett a hatóságoknak a sajtón keresztül, sosem kapták el, kiléte máig rejtély.

A filmet rendező David Fincher híres arról, hogy mennyire keményen dolgozik és mennyire keményen fogja a stábot is. Ez annak köszönhető, hogy kristálytiszta elképzelései vannak arról, mit szeretne látni egy adott jelenetben és hajlandó akár százszor is újra felvenni azt, ha nem találja tökéletesnek. A színészek pedig meglehetősen nehezen viselték ezt.

Nem is alakított ki különösen jó viszonyt a sztárokkal, akik nehezményezték bizonyos szokásait. Mivel Robert Downey Jr. híresen jó improvizációban, számára kimondottan nehéz volt megélni azt, hogy minden jelenetet több tucatszor kellett újra és újra felvenni, amíg nem adták vissza tökéletesen David Fincher elképzelését.

Emellett a rendező a munkaidőt is elég sajátosan értelmezte. Volt, hogy 14 órán keresztül pihenő nélkül forgott a kamera, ami természetesen még inkább megviselte a színészeket. Egyes beszámolók szerint még arra sem volt idő, hogy a színészek leüljenek vagy egyáltalán kimenjenek a mosdóba. Erre Robert Downey Jr. végül elég egyedi módon reagált: belepisilt egy üvegbe és egyszerűen letette azt a forgatás egyik sarkába.

Hogy valóban így történt-e, azt csak a jelenlévők tudhatják biztosan. De akármennyire is volt megfeszített a tempó és feszült a hangulat a Zodiákus forgatásán, a végeredmény a rendezőt igazolta: minden idők egyik legjobb krimijét hozták össze.

84 Zodiákus  (2007)

dráma | krimi | misztikus | thriller

San Franciscóban egy őrült, de zseniális sorozatgyilkos szedi áldozatait. A rendőrség képtelen a nyomára bukkanni, a lakosság körében pedig lassan eluralkodik a pánik: a... több»