Vizsgálat indult Bill Murray ellen, leállt az új filmjének forgatása

Aziz Ansari rendezői debütálása egyelőre várat magára. A Being Mortal forgatását ugyanis háromnapos szünet után felfüggesztették egy nemrégiben benyújtott panasz miatt.

A forgatást történetesen azután állították le, hogy Bill Murray viselkedésére panasz érkezett. A színészlegenda állítólag méltatlanul viselkedett egy stábtaggal, bár az ügy egyelőre nem került részletezésre, illetve az is kérdéses, hogy Murray visszatér-e majd a projekthez.

“A múlt hét végén érkezett hozzánk egy panasz, amelynek azonnal utánanéztünk. Rövid mérlegelés után úgy döntöttünk, hogy a forgatás jelenleg nem folytatható. Őszintén hálásak vagyunk mindannyiuknak mindazért, amit ebbe a projektbe fektettek. Reményeink szerint a gyártás folytatódni fog, Azizzal és Youree-val pedig együtt dolgozunk azon, hogy kitaláljuk munka ütemezését” - olvasható a stúdió stábtagoknak küldött üzenetében.

Az eredeti tervek szerint a Being Mortal 2023-ban került volna a mozikba, Murray mellett pedig maga a rendező Aziz Ansari, továbbá Seth Rogen, Keke Palmer, Jimmy Walker Jr., Paul Ford, Kevin K. Tran és Evan Shafran lesznek láthatók a főbb szerepekben.