Whoopi Goldberg nyilatkozatot adott ki a The View műsor Turning Point USA vitájával kapcsolatban, egy nappal azután, hogy műsorvezető-társa, Sara Haines a műsor nevében is  bocsánatot kért a szervezettől.

A színésznő tisztázta korábbi kijelentéseit a Turning Point USA-val kapcsolatbanl, akikről a napokban azt állította, hogy “metaforikusan” neonáci tüntetőket engedtek be a rendezvényükre.

“A Turning Point USA-ról szóló hétfői beszélgetésben a konferencián részt vevő fiatalokat ugyanabba a kategóriába soroltam, mint a kinti tüntetőket. Nem szeretem, ha az emberek feltételezéseket engednek meg maguknak rólam, de az sem jobb, ha én engedek meg olyan feltételezéseket más emberekről, amit én engedtem meg magamnak” - mondta Goldberg.

“Ez az én hibám. Sajnálom” - tette hozzá a színésznő.

Goldberg hétfőn tett megjegyzéseiben azt állította, hogy a Turning Point USA "bűnrészes" volt a a rendezvényükön kívüli neonáci gyülekezésben. “Beengedtétek őket, és tudtátok, hogy mik voltak, tehát bűnrészesek voltatok” - mondta a műsorban Goldberg.

A Turning Point USA "elítélte" a neonácikat, majd egy nyilatkozatban elhatárolódott azoktól, majd a továbbiakban felszólítást nyújtott be az ABC-hez, amelyben egyszerűen rágalmazással vádolta a The View című műsort.

“Szeretnénk tisztázni, hogy ezek a tüntetők a rendezvényen kívül gyűltek össze, és hogy nem a Turning Point USA hívta meg őket, illetve nem támogatta őket... bocsánatot kérünk mindenért, amit mondtunk, ami esetleg nem volt egyértelmű ezekben a pontokban” - írta Sara Haines egy hivatalos közleményben.

A Turning Point USA ezt követően panasszal élt a FOX Newsnál, ahol egyenesen Goldbergtől követelt nyilvános bocsánatkérést.