Tegnap mindenki ismerte a Beatlest. Ma már csak Jack emlékszik a dalaikra. Nemsokára sokra is viszi.
Jack Malik (Himesh Patel) sikertelen énekes-dalszerző egy angol tengerparti kisvárosban. Egyre kevesebb esélye van arra, hogy híres legyen, pedig gyerekkori legjobb barátja, Ellie (Lily James) mindenben támogatja. Aztán Jack balesetet szenved egy rejtélyes globális áramszünet alatt, és amikor felébred, kiderül, hogy a Beatles soha nem létezett… ami valóban rendkívül bonyolult probléma.
Elkezdi játszani a világ legnagyszerűbb együttesének slágereit olyan fülek számára, amelyek soha nem hallották őket, amiben segítségére van egy kőkemény amerikai menedzser, Debra (Kate McKinnon) és kedves, de teljesen megbízhatatlan színpadtechnikusa, Rocky (Joel Fry), s csakhamar szárnyára veszi a világhír. Csakhogy minél nagyobb sikert arat, egyre inkább kockáztatja, hogy elveszíti Ellie-t, azt az embert, aki mindig hitt benne. Régi és új életét egyre nagyobb szakadék választja el egymástól, s Jacknek vissza kell térnie oda, ahová tartozott, bizonyítván, hogy csak szerelem kell.
Zabolátlan géniusz
Curtis és Boyle dinamikus duója
Természetesen adta magát, hogy a Working Title Films Richard Curtis forgatókönyvíróval akar együtt dolgozni egy kedvenc projekten, amely egyre határozottabb alakot kezdett ölteni a stúdió fejlesztési csatornáiban. Tim Bevan producer 30 éve ismerte Curtist, és az ő összes forgatókönyvét a cég ültette filmre. Például ilyen sikeres produkciókat érdemes felidézni: Bridget Jones-sorozat, Sztárom a párom (Notting Hill), Igazából szerelem (Love Actually), Egy fiúról (About A Boy).
„Az egyik producerünk keresett meg John Barth ötletével, ami egy zenészről azól, aki a világon egyedül emlékszik a Beatlesre – meséli Curtis. – Nagyon tetszett az ötlet, és azt mondtam, nem akarom látni a forgatókönyvet, mivel én szeretném megírni. Elvonultam és megírtam az egyszerű, de briliáns ötlet alapján. Tehát miközben az ötlet Jacké, a történetet már én dolgoztam ki.”
Előfordult már, hogy Curtis a saját forgatókönyvét rendezte meg, ezúttal azonban nem vállalkozott erre. „Nem akartam megrendezni. Még csak nem is gondolkodtam azon, hogy ki legyen az, mert mindig olyan jó forgatókönyvet kell írni, amit bárki meg tud rendezni. Mégis, amikor kész lettem, Danny Boyle volt az első, akinél érdeklődtem.”
Curtis és Boyle ismerte már egymást egy kicsit, mert amikor Boyle rendezte a 2012-es londoni olimpia megnyitó ceremóniáját, felkérte az írót, hogy készítsen paródiát Rowan Atkinsonnal a Tűzszekerek híres filmzenéjére. „Nagyon jó ötletnek tartottam, hogy Danny valami viccesre vágyott a ceremónia közepén, mert nem szokás az ilyesmi” – mondja Curtis.
A paródia a csalásról szólt (Mr. Bean versenyt fut a tengerparton a Tűzszekerek stílusában, s amikor nem bírja az iramot, autóval megelőzi a csapatot – a ford.), ami elég merész lépés a világ legnagyobb sporteseményének nyitóünnepségéén, ám nem ez volt az egyetlen dolog, amiben eltértek a hagyománytól. „Danny minden ponton többet akar kihozni egy jelenetből, és ez izgalmas – magyarázza Curtis. – Rajongó típusú filmes. Folyton arról mesélt, hogy Jürgen Klopp hogyan vezeti a Liverpool csapatát. A módszerét úgy hívja, hogy ’Gegenpressing’, ami azt jelenti, hogy annyi erőt kell belevinni a támadásba, amennyit csak lehet. Danny azt mondja, ő is mindig erre törekszik.”
Hat évvel az olimpiai diadal után Curtis elküldte Boyle-nak a Yesterday első változatát, de nem volt biztos benne, hogy a rendező igent fog rá mondani, mivel igen elfoglalt, és a téma is meghökkentő. „A Négy esküvő és egy temetés bizonyos értelemben az anti-Trainspotting, és megfordítva” – mondja Curtis. Ám mindkét film megragadja a britség lényegét, és felemelő befejezésük van.
Curtis nem sokat árult el Boyle-nak a történetről, amikor elküldte neki a forgatókönyvet. „Egy ültő helyemben végigolvastam, és rögtön írtam egy emailt, amiben azt a kifejezést használtam, ahogyan Coleridge Wordsworth-öt jellemezte: zabolátlan géniusz – mondja Boyle. – mondja Boyle. – Richard azt válaszolta, hogy nem igazán, mert valaki már megírta, ő meg újraírta. Mindenesetre akkor is meglepő és remek ötlet, hogy egy sikertelen suffolki zenészt kivéve mindenki elfelejti a Beatlest.”
Doyle és Curtis látszólag nem sokban hasonlítanak egymásra mint alkotók, Bevan azonban lát közöttük kapcsolatot. „Mindketten a nyolcvanas-kilencvenes évek fordulója környékén bontakoztak ki a Trainspotinggal és a Négy esküvővel. Ezek nagyon brit és nagyon sikeres filmek voltak, és mindketten úgy döntöttek, hogy Angliában maradnak ahelyett, hogy Hollywoodba mentek volna. Tudták, hogy a műveik kulturális specifikuma nagyon lényeges dolog, és sokkal könnyebb úgy alkotni értékes dolgokat, ha az ember a saját kultúrájából indul ki.”
„Mindketten két dolgot csináltak. Sok sikert arattak és teljesen megváltoztattatták a brit mozi percepcióját, mivel Angliában maradtak. Logikus következmény, hogy előbb-utóbb együtt kell dolgozniuk, ahogyan az is, hogy valamilyen zenés projekten, mert mindketten imádják a zenét, különösen a popot. Vagyis valamilyen popzenei témájú projekt jöhet szóba. Ha összekapcsoljuk kettejüket, továbbá a Beatles halhatatlan dalait meg a Working Title-t, amely szintén erős brit márka, a brit mozi és a kreativitás érdekes kombinációját kapjuk.”
Mielőtt Boyle nevét adta volna egy romantikus vígjátékhoz, biztos akart lenni abban, hogy teljes szabadságot élvezhet az alkotómunkában. „Amikor találkoztunk, megkérdezte, részt vehet-e egy felvételi beszélgetésen, ami természetesen abszurd ötlet – mondja Curtis. – De aztán kiderült, azt akarta ellenőrizni, elfogadjuk-e a filmmel kapcsolatos elképzeléseit. Ha nem fogadtuk volna el, nem száll be a projektbe.”
Bevant régóta lenyűgözte, Boyle mennyire egyedülálló rendező. „Olyan ember ő, aki azt mondja: ha más is meg tudja rendezni ezt a filmet, rám semmi szükség. A DNS-ét is beleviszi a munkába, és ez jó dolog. Ezenkívül olyan emberekkel veszi körül magát, akik nem műmájerek. Imádják a munkájukat, és imádják őt is. Így kellene alakulni a dolgoknak, és sajnos nem elég gyakran alakul így.”
Amikor Boyle bekapcsolódott a munkába, arra kérte Curtist, hogy a forgatókönyv első változatának negyedét írják át, és a könyv egy részét teljesen megváltoztatták. „Az írás mindig változtatásokkal jár – mondja Curtis. – Mire az ember meghúz egy forgatókönyvet, 25 oldal kiesik, szóval egy kicsit sem vagyok sértődős emiatt. Ez csak jót tesz a sztorinak. Jack majdnem végig hazudik, de hogy lehet ezt kifejezni? Azt írtam mindig, hogy »Jacknek komoly bűntudata van«. Danny rávilágított, hogy ez így nehéz volna, mert nem lehet mindig ráközelíteni a srácra, amint bűntudatos képet vág. Az volt az ötlete, hogy legyen egy rémálom-jelenet, ahol az összes félelme megelevenedik, így aztán vizualizálni tudjuk a bűntudatát. Ez tökéletes megoldás. Így mentünk végig a könyvön, vizuálisabbá, izgalmasabbá tettük.”
„Richardot mindig is Anglia romantikus és vígjátéki koszorús költőjének tartottam – veszi át a szót Boyle. – Két korai filmem a Sekély sírhant és a Trainspotting volt, nagyon kevés pénzből készültek, de komoly sikereket arattak. Mindenki dörömbölni kezdett az ajtómon, és azt kiabálta: mire készülsz legközelebb? Csináld ezt, csináld azt! Erre belevágtam, és leforgattam Az élet sóját, ami szerintem romantikus vígjáték volt, és máig nagyon szeretem. De még meg sem vágtuk a nyersanyagot, amikor olvastam a Sztárom a párom forgatókönyvét, amit Richard írt. Azt gondoltam: »Nohát, ez a legtisztább értelemben vett romantikus vígjáték!«. Most nagy élvezet volt, hogy együtt dolgozhattunk az új forgatókönyvén, és olyan romantikus történetet kanyaríthattunk, amely a szerelem diadalát hirdeti. A Beatles diadalát és a szerelem diadalát. Richardnak ez a vérében van.”
Miután Boyle elvállalta a rendezést, találni kellett egy stúdiót, amely egyengeti a film útját. A produkcióban nincsenek olyan sztárok, akik már kasszasikereket csináltak, ezért komoly kockázatot jelentett egy stúdió számára.
Curtis és Bevan előadták a sztorit a Universal vezetőinek, akik eléggé elcsodálkoztak rajta. „Mi tagadás, meglehetősen bizarr az alapötlet” - ismeri el Bevan. De a stúdiófőnökök vállalták a kockázatot a film alkotóinak személye miatt. „Azt mondták, ha valaki ezt rendesen meg tudja csinálni, az pont Richard és Danny lesz. Ha amerikai stúdiófőnökökkel tárgyalunk, egy dolgot mindig értenek: hogy kevés a jó rendező. Ha van egy jó nevű rendeződ, az összes kételyt sutba lehet dobni.”
„Ha az ember a Universal / Working Title felállásban kezd el forgatni, nyugodt lehet, hogy rendben mennek majd a dolgok – mondja Boyle. – Lényegében ez az egyetlen produkciós párosítás, amely mindig tökéletesen működik Angliában. Tudtuk, hogy rendesen kicsengetik a pénzt és hagynak minket nyugodtan dolgozni. Végig úgy ment minden, mint a karikacsapás.”
A film alkotói számára az volt a fő cél, hogy a Beatles dalainak érzelmi igazságát egy hozzájuk méltó szerelmi történettel ötvözzék. „Egyszer valaki utánaszámolt, hogy a szerelem szó hányszor szerepel a Beatles dalaiban, és hányszor a Bibliában – mondja Curtis. – No, a Beatles utcahosszal győzött. Remélem, a közönség azt látja majd meg a filmünkben, hogy ez egy valódi szerelmi történet. Méghozzá dupla love story. Óda a Beatles zenéjéhez, amely ma már a világkultúra része, és egy szokatlan szerelmi történet, amelyet a dalok ellenpontoznak és hullámvasútra repítik a nézőt.”
A karakterek
Jack Malik
Himesh Patel
Amikor a film sínre került, meg kellett találni a csetlő-botló főhőst alakító színészt. „Príma meghallgatásaink voltak – mondja Curtis. – Jöttek kiváló színészek, akik nem tudtak énekelni, és kiváló énekesek, akik nem tudtak játszani.”
Egyik opció sem volt életképes. „Hamar nyilvánvalóvá vált, hogy ha egy színész nem tud szépen énekelni, gitározni, zongorázni meg viccesen játszani, nem ő a befutó – vesz át a szót Bevan. – Az is kiderült, hogy olyan színészt szeretnénk, akinek még nem indult be igazán a filmes karrierje.”
Himesh Patel nem volt nyilvánvaló választás, amikor Gail Stevens kasztingos bemutatta őt Boyle-nak. „Hozták a srácot, mondván, hogy az EastEndersben szerepel – mondja Boyle. – Nem nézem a sorozatot, de már láttam őt. Zsűritag voltam a Shuffle nevű fesztivál rövidfilm-szekciójában az East Enden, ahol lakom. A fesztivált az egyik lányom vezeti. A Two Dosas című 15 perces darabot választottam, amelynek Himesh volt a főszereplője. Nagyon tetszett a fura, harsány, modern humora. Akkor még nem tudtam, hogy dolgunk lesz egymással, de amikor találkoztunk, leesett a tantusz.”
Amikor Patel elkezdett gitározni, minden részlet a helyére került. „A USSR-t adta elő, és hirtelen belém villant, hogy megvan az emberünk – mondja Boyle. – Volt még néhány esélyesnek tűnő jelöltünk, de ő mindent vitt. Teljes tiszteletet tanúsított a Beatles dalai iránt, de szabadon kezelte őket. Nem valamiféle karaokeváltozat volt, amely okoskodni próbál. Himesh úgy adta elő, mintha a dal hozzá tartozna.”
Patel úgyszólván ismeretlen Anglián kívül, ezért kockázatosnak tűnhetett a szerződtetése, de a döntés, hogy hirtelen kilépnek vele a nemzetközi színtérre, a Beatles felemelkedését idézte. John Lennon, Paul McCartney, Ringo Starr és George Harrison liverpooli srácok voltak, akik rendkívüli dolgot hoztak létre, és elképesztő hatást tettek a világra. „Himesh bölcs és elbűvölő volt, meg tudta szólaltatni azt a gönyörű tisztaságot, amitől a Beatles dalai önállóan lélegeznek, és annak is örültünk, hogy nem volt különösebben híres. Hacsak nem EastEnders-rajongó valaki. Ebben az esetben Himesh a világ nyolc leghíresebb emberének egyike.”
Való igaz, annak, aki nézi az 1985 óta futó szappanoperát, amely valóságos kulturális intézménnyé vált Angliában, Patel híres színész, aki kilenc éve alakítja Tamwar Masood figuráját. Ez az időszak felért egy színiiskolával Patel számára. A színészeknek napi 25-30 jelenetet kell felvenniük, és heti 8-12 epizódban szerepelnek. Az első nagyjátékfilm mégis kissé ijesztőnek tűnt. „Nyomasztó volt a nagy felhajtás körülöttem, teljesen új helyzetbe csöppentem.”
Habár Patel felkészült a forgatás kihívásaira, arra nem számított, hogy a Beatles dalaiból is komoly kiképzést fog kapni. „Pár héttel a forgatás előtt Danny megkért, hogy írjak össze 20 Beatle-számot, úgy, ahogy eszembe jutnak. Leírtam őket, és volt köröttük néhány nagy dal, amelyeket teljesen elfelejtettem, ezeket aztán be is raktuk a filmbe, mert fontosak voltak a történet szempontjából. Hűek maradtunk a dalok szövegéhez és dallamához, de Jack előadásmódja a sajátjává tette őket.”
„Azokat a dalokat válogattuk össze, amelyek kellettek a cselekmény alakulásához, ezért sok néző csodálkozni fog majd, hogy néhány híres szám miért nem került bele a filmbe. De Jack nem emlékezhet mindenre, például csak a film végén jut eszébe az All You Need Is Love (Csak szerelem kell). Van egy másik jelenet, amikor nem emlékszik az Eleanor Rigby szövegére.”
Ellie
Lily James
Patelhez Lily James csatlakozott Ellie szerepében, a lány tanár és menedzser, no meg Jack régóta szenvedő barátnője. „Ahol Lily megjelenik, ott kisüt a nap – mondja Boyle. – Most dolgoztam vele először. Fantasztikus színésznő. Ellie Jack menedzsere is, segít neki a karrierjében meg fellépéseket szervez. Teljes ellentéte a másik menedzsernek, Debrának. Mindketten nagyon vicces színészek, de Lilyből mindig sajátos báj árad. Ez aranyat ér.”
A forgatáson a James és Patel közötti interakció jól tükrözte a szerepeiket, amiket játszottak. Patel kilépett a komfortzónájából, a színésznő pedig bátorította. „Himesh-nek ez volt az első nagyjátékfilmes főszerepe, ami nagy teher, Lily pedig segített neki, miközben ő is ebben a helyzetben volt – magyarázza Boyle. – Nagyon jól működött közöttük minden, tökéletesen osztoztak a filmért vállalt felelősségben.”
A film a két főhős történetét meséli el, akik együtt nőttek fel, és elválaszthatatlan jó barátok, de barátságuk új irányt vesz a rendkívüli esemény hatására. „Akár nagy Beatles-rajongó valaki, akár nem, ez a helyzet mindenki számára érdekes – magyarázza James. – A film a barátságról, a szerelemről, a családról, a sikerről és a zenéről szól, amely mindenkit összehoz. Azt boncolgatja, mit jelent igazából sikeresnek és boldognak lenni.”
Ed Sheeran
Saját magát alakítja (nagyjából)
Mivel a művészet utánozza az életet, a film történetét részben Ed Sheeran karrierútja alapján írták. „Ez azért alakault így, mert Ed Richard barátja” – magyarázza Tim Bevan. Ezért fura, hogy eredetileg nem Sherannek szánták a sztár szerepét, aki látja Jacket egy helyi tévéműsorban, ezért megkínálja élete nagy lehetőségével: meghívja, hogy lépjen fel nyitóénekesként a turnéján. „Eredetileg a Coldplay frontemberének, Chris Martinnak szántuk a szerepet, de ő nem vállalta – folytatja Bevan. – Ekkor Edhez fordultunk, aki szerencsére igent mondott.” Ennek ellenére Sheeran a forgatás alatt minden alkalmat megragadott, hogy cikizze az alkotókat, amiért csak második opcióként gondoltak rá.”
„Ed akár a fiam lehetne – mondja Curtis. – Fiatal koromban narancsszínű hajam volt, és Ednek is narancs a haja. Ez a film bizonyos mértékben Ed történetét meséli el, legalábbis egyes elemeket illetően, amik ismeretségünknek köszönhetően évek óta a fejemben vannak.”
Curtis, Boyle és Sheeran a forgatókönyvíró suffolki otthonában találkoztak először, a rendező itt kérte fel a zenészt a szerepre. „Nem hiszem, hogy Ed tudta volna, ki vagyok, mert nem otthonos a filmek világában – nevet Boyle. – Láttam az este folyamán, ahogy rámguglizik a telefonján. Aztán megkérdezte: ez a fickó az, aki a filmet rendezi?”
Mivel maga is világsztár, Sheeran tökéletesen értette, milyen problémákkal szembesül Jack, amikor híres lesz. „Fontos, hogy megtaláljuk az egyensúlyt a karrierünk és a magánéletünk között. Nyolc évembe telt, mire sikerült, és Jack is ezzel a problémával küzd a filmben.”
(UIP-Duna)