Láttam ezt a filmet, az én időmben érettségi tétel volt. Az egészről az jut az eszembe, hogy mi volna, ha senki sem csinálna a másik kárára semmit. Pontosabban mit tenne a pénz, ha nem költenénk, hanem csak úgy ott lenne a helyén?! A pénz valahol egyenesen az áldozati örvény sodrásába viszi az embert mint emberi lényt, önmagát.
Harácsolni persze kell, mert akkor nekem nincs több belőle, visszaadni a kölcsönt nem kell, mert akkor nekem van kevesebb. Valahogy ez az egész egy dalt juttat eszembe, ami persze a korszak dala: a Sympathy for the Devil - Empátia az Ördöggel. Ennek a dalnak a szövege egyértelműen utal arra, hogy a pénz a korban személyesen Lucifer, és ez végestelen végig kíséri a XX. század emberét.
Nem maradt ki senki, erre én vagyok az élő bizonyíték. Ha van olyan – én is tudom, hogy van, több barátom az áldozata ennek –, hogy politikai infrastruktúra családi alapon, akkor ez a film nem véletlenül ütött szöget a fejembe.
Ott kell kezdjem, hogy egy szülőanya tagadja a saját kisded fiát vagy lányát, mert olyan szép dátumai vannak egy meg nem nevezett második személynek (jó dolog is az áldozati magna, jó az), hogy azt a szülőanya úgy tünteti fel, hogy ez a nevezett második személy áldozattá váljon. Biztosan találkoztak már azzal a jelenséggel, hogy "mindannyiótokat gyűlöllek, őt szeretem". Ez nem más, mint az áldozati piedesztál, annak a hamvedre, hogy társadalom.
Gyűlölet utálat hátán, és 'embernek ember a farkasa'. Ha elolvassuk Weöres Sándor ama versét, ami a zsarnokságról szól, rögtön leesik a tantusz, hogy ez egy olyan társadalom, ami patriarchális, és a nő, főleg egy szülőanya bűnbaknak van megnevezve. Ki veti rá az első követ?! Nem más, mint az apa, aki félpénzért eladja a családot a paragrafus-mentes bitófának.
A szeretetéhség egyébként véleményem szerint abból fakad, hogy egy ember, akitől természetes lenne a szeretet, direkt módon tagadja azt az összes azzal kapcsolatos szeretetre méltó ember lényegi igényét, ami a szeretet.
