Ismét rátaláltam egy talán kevésbé ismert szovjet animációs filmre, amelyben a sci-fi keveredik a háborúellenes tematikával. Egy meg nem nevezett ország néhány katonatisztje (oroszul beszélnek, de ez nyilván azért van így, mert oroszok készítették) egy kis szigeten hadi bemutatóra készül. Ott azzal szembesülnek, hogy egy tudós összeeszkábált egy olyan tankot, amely képes ráhangolódni az emberi gondolatokra és érzésekre. Kiderül, hogy a tudós a bosszú eszközének szánja a gépet, ugyanis ezek a katonai vezetők a felelősek a fia haláláért.
A férfi sikeresen leszámol mindenkivel, csakhogy a tank ellene is ellene fordul, végül pedig a gép eltemetődik a homokban, hogy gyerekek játékszere legyen, mígnem... De nem árulom el a befejezést.
Az alig tízperces film némileg allegorikusan, de érthető módon beszél a háború és a fegyverkezés szörnyűségeiről, az értelmetlen áldozatokról. A főszereplő motivációi csak apránként derülnek ki, a rövidfilm lassan építkezik, és egy-két flashback segítségével érthetjük meg, hogy a tudós a fiát gyászolja, aki egy bevetés során esett el. A filmnek van valami bizarr és szürreális hangulata, a történet ugyan nem túl egyedi, de az emberi gondolatokra és érzésekre rezonáló gép motívuma némi sajátosságot tud kölcsönözni a történetnek. A Poligon nemcsak a háború, a fegyverkezés értelmetlensége ellen szólal fel, hanem arra is felhívja a figyelmet, hogy a gépek segítségével az ember saját magát pusztítja el, illetve, hogy a technika egy idő után átveheti az uralmat az ember fölött (és ez talán egyre aktuálisabb, hiszen láthatjuk, mennyire rabjaivá váltunk a technikának, már szinte nem is tudunk nélküle élni). A háborúellenes üzenetet tovább erősíti a fehér galamb szerepeltetése, illetve érdekes, hogy a rövidfilm zenei hátterét az El Bimbo című sláger adja, ami a magyar nézőkben azért is válthat ki asszociációkat, mert sokan talán Egy hamvas arcú kisgyerek kezdettel ismerik ezt a dalt, és ez a háttértudás még inkább rájátszhat arra, hogy a film hátterében végső soron egy gyerek (illetve az apa-gyerek viszony) áll. A Poligon érdekessége még a sajátos animációs technika, amellyel gyakorlatilag háromdimenzióssá tudták varázsolni az alapanyagot. Habár maga az alaptörténet nem mondható különösebben egyedinek vagy izgalmasnak, mégis vannak olyan összetevői a filmnek, amelyek miatt érdemes lehet tíz percet szánni rá az életünkből.
