Gondoltam, mielőtt sort kerítenék a tavalyi évben bemutatott "Tudom, mit tettél tavaly nyáron" legújabb feldolgozására, kissé felelevenítem az emlékeimet a korábbi részeivel. Én sem voltam anno kivétel azon emberek között, akik régen nagyon is kedvelték ezt a filmet (talán eme horrorszéria második része még egy fokkal jobban is tetszett nekem), de az nagyon rég volt, és most újranézve Jim Gillespie filmjét, azért azt már látom, hogy annyira nem öregedett jól eme produkció, mint mondjuk sok más hasonló témájú alkotás a '90-es évek második feléből. Lássuk hát, milyen is volt a film!
A film történetét nem szükséges, gondolom, hosszasan ecsetelni, hiszen a maga idejében egy nagyon is felkapott horrornak számított. Ráadásul anyagilag is egy rendkívül sikeres filmről beszélhetünk, ugyanis a mindössze 17 millió dollárból elkészített produkció több mint 125 millió dollár bevételt termelt, és ezt az összeget csak a mozis jegybevételekből sikerült összehoznia (és akkor még a VHS-forgalmazásáról nem is beszéltünk, mert hát ott is egy nagyon jövedelmező utat járt be a "Tudom, mit tettél tavaly nyáron").
Eme sikerét több dolognak is nagyban köszönheti. Kezdésként ott volt a forgatókönyvíró személye (Kevin Williamson), aki egy évvel jelen filmünk előtt pont a "Sikoly" című film forgatókönyvével vált ismertté és rendkívül sikeressé. Na, már most, Kevin Williamson ezúttal nem teljesen saját kútfőből merítette a film történetét, ugyanis a "Tudom, mit tettél tavaly nyáron" egy bizonyos Lois Duncan (1934-2016) írónő azonos című 1973-as regényét dolgozta át mozgóképre. Én azt olvastam, hogy az írónő kimondottan utálta a könyvéből készült filmváltozatot, ugyanis szerinte leginkább stílusában tért el a könyvétől a film (bár a könyv megjelent idehaza is, de idáig még nem volt hozzá szerencsém).
A film története valóban nem sikerült rosszra, tulajdonképpen sikeresen tudta hozni a '90-es évek tini-horrorfilmes hangulatát, bár sokadik megtekintése után erősebben érződtek az apróbb logikai hibái, de efölött még úgy-ahogy szemet lehet hunyni. Viszont engem régen is, és most is zavart a lezárása, ugyanis azt kissé összecsapottnak éreztem. A történet lezárása pedig totálisan feleslegesnek hat szerintem.
A film másik nagy sikere szerintem a színészválasztásaiban rejlett. Bár egyik főbb szereplője (Jennifer Love Hewitt, Sarah Michelle Gellar, Ryan Phillippe és Freddie Prinze Jr.) sem volt még igazán befutott sztár, de karizmájukkal és megjelenésükkel sokat tudtak adni a filmbéli karaktereiknek, ezáltal pedig mi, nézők tudtuk őket szeretni, tudtunk értük aggódni, ami pedig mindig jó dolog egy efféle stílusú film esetében. Mondjuk, azért egyes jelenetek alakításai mára már kissé megmosolyogtatóan hatnak, de ezt tudjuk be annak, hogy eme színészek itt még valóban a karrierjük elején jártak.
Amit viszont soha nem értettem ennél a filmnél, hogy horror terén miért volt sokkal visszafogottabb, már-már inkább sorolnám a thrillerek, mint a horrorok közé. Ezzel persze nem arra utalnék, hogy a filmben nincsenek véres jelenetek, vagy hogy az elhalálozások száma nem elegendő, hanem sokkal inkább a feszültségteremtésére. Ugyanis e téren szerintem annyira nem lett eleresztve a film.
Mindent egybevéve egyáltalán nem egy rossz film (még így közel 30 év távlatából sem), viszont a fentebb említett kisebb-nagyobb hibái miatt nálam kicsúszott a négycsillagos filmek táborából, ezáltal pedig csak három csillagot tudok adni rá.
Négy fiatal egy éjszakai autókázás közben véletlenül halálra gázol egy idegen férfit. Kétségbeesésükben az az ötletük támad, hogy eltüntetik a hullát, és nem beszélnek... több»
Szereplők: Jennifer Love Hewitt, Ryan Phillippe, Sarah Michelle Gellar, Johnny Galecki, Anne Heche
