Ez az a film, amelyben minden karakter nehéz sorsú, depressziós, és amelyben egyetlen optimista vagy vidám percet sem kapunk. A központi figura, Henry Barthes (Adrien Brody), egy beugrós gimnáziumi tanár, akit mindig csak 1-2 hónapra küldenek egy-egy középiskolába helyettesítőnek. Gyerekkora végtelenül szomorúan telt, édesanyja öngyilkos lett (ráadásul ő találta meg alig 7 évesen), nagyapja pedig, aki felnevelte, állandóan önváddal küszködött. Felnőttként tanár lett, de lelkileg sérült ember is egyben. Segíteni próbál egy kamaszlányon, aki az utcájában él, és a testét árulja. Maga mellé veszi egy időre, és gondoskodik róla. Közben iskolájában, ahol csak 1 hónapra kell beugrania, megküzd a tiszteletlen diákok szemtelenkedéseivel, és a szintén lelkileg sérült tanárokat, diákokat támogatja. Az egész film arra megy rá, hogy mindenfajta depressziót bemutasson, és végletekig fokozza a szerencsétlen sorsú emberek archetípusainak bemutatását. Annyira negatív az egész film, hogy az már szerintem túlzás. Ugyanakkor Adrien Brody még itt is nagyszerűen helytáll. Sajnos a forgatókönyv és a rendezés elveti a sulykot, és egy szintetikus világot tár elénk, amelyben csak és kizárólag lelkileg sérült emberek vannak. Nekem ez kicsit mesterkélt hatásvadászatnak tűnt.
Ez az a film, amelyben minden karakter nehéz sorsú, depressziós, és amelyben egyetlen optimista vagy vidám percet sem kapunk. A központi figura, Henry Barthes (Adrien Brody), egy beugrós gimnáziumi tanár, akit mindig csak 1-2 hónapra küldenek egy-egy középiskolába helyettesítőnek. Gyerekkora végtelenül szomorúan telt, édesanyja öngyilkos lett (ráadásul ő találta meg alig 7 évesen), nagyapja pedig, aki felnevelte, állandóan önváddal küszködött. Felnőttként tanár lett, de lelkileg sérült ember is egyben. Segíteni próbál egy kamaszlányon, aki az utcájában él, és a testét árulja. Maga mellé veszi egy időre, és gondoskodik róla. Közben iskolájában, ahol csak 1 hónapra kell beugrania, megküzd a tiszteletlen diákok szemtelenkedéseivel, és a szintén lelkileg sérült tanárokat, diákokat támogatja. Az egész film arra megy rá, hogy mindenfajta depressziót bemutasson, és végletekig fokozza a szerencsétlen sorsú emberek archetípusainak bemutatását. Annyira negatív az egész film, hogy az már szerintem túlzás. Ugyanakkor Adrien Brody még itt is nagyszerűen helytáll. Sajnos a forgatókönyv és a rendezés elveti a sulykot, és egy szintetikus világot tár elénk, amelyben csak és kizárólag lelkileg sérült emberek vannak. Nekem ez kicsit mesterkélt hatásvadászatnak tűnt.