Mindenki él vagy meghal. Az idő eldönti.

2022.04.06 21:47 Interfectorem Sabnock Olvasottság: 102x

2

Ahogyan anno olvastam egy horrorblogon, hogy Bava meghonosította a horror műfaját Olaszországban...

Tessék? Hogy mondták?

Ha valamihez nem értünk, akkor miért erőlködünk, kedves hölgyek és urak?

Na mindegy...

Bava, korából adódóan már 1959-ben, Fredával a Caltiki il mostro immortale (Caltiki, a halhatatlan szörny) című filmet készítette el, hatalmas lendülettel, ám Freda kiszállt, és Bava fejezte be a filmet, majd jött az 1960-as La maschera del demonio, vagyis a Démon maszkja, ahol már egyedül ült a rendezői székben. Ez egy klasszikus, misztikus horror, de aztán Bava elkezdte magát kipróbálni a giallo műfajban...

Sajnos Mario Bava sohasem kapta meg azt a bizonyos babérkoszorút, pedig azért ikonikus filmeket is rakott le elénk, amelyek időtállóak és klasszikusak. Állítólag Sean S. Cunningham a Friday the 13th című filmet is erről mintázta. Habár valaki ezt cáfolja, vannak olyanok, akik megerősítik...

De a kis intermezzo után ugyan nézzük csak meg, mit is mutat a történet nekünk, nézőknek?

Már a sztori elején egy kis gyilkosság, hiszen egy férfi megöli vagyonos, de csúnya és öreg feleségét. Mivel álvégrendeletet is rak a holttest mellé, ezért öngyilkosságnak minősítik. De jön egy poén, pár perccel később a férjet is megölik, de mivel a holttest nem kerül elő, így eltűnt személyként kezelik...

Na, az intro nem is sikerült nagyon rosszul, ugye?

Cselszövés, titkok, ármánykodások, csavaros történet, csak hogy ne unatkozzunk egy percet sem. Látványos és brutális gyilkosságok, vad, fülledt erotika, hiszen ez a giallo, ha valakinek még nem esett volna le...

Élénk színkavalkád, gore, a kornak megfelelő speciális technikák és zseniális maszkok. Az ikonikus és klasszikus ágyjelenet, ami egy nyársalással végződik?

Mintha később is látnám valahol?

Ja, megvan, Mr. Cunningham, a Friday the 13th-ben. Ejnye. Legalább megemlítette volna Bava mestert, honnan lopta az ötletet? Macabre haláltánc, fekete humor, ahogy még mozognak a halál kéjes és fájdalmas érintésétől. Namármost...

Az Ecologia del delittóban egy tó körüli vitában ölik halomra egymást az emberek, csak úgy. Vagy mégis van indok és cél? A nihilista gialloszörny megmutatja, hogyan tapossa el a friss húst és roncsolja le a még élő embereket. Emberállati alantas ösztönök, vértől megőrült állati emberek...

A környezet gyönyörű, de nem félelmetes, inkább az fáj szinte, hogy ezek az állati szintre lesüllyedt véglények bemocskolják a szűzies természetet. Mint mondottam, a nyitány is zseniális, és kolosszálisan pimasz és pofátlan. A bárónő halála, majd a férj megölése megmosolyogtató is egyben. Vagyis, ha pontos és precíz akarok lenni, inkább groteszk. Simon (Claudio Volonté) kimondja, hát én csak ott voltam, ezért kell meghalnom? A giallo nem termel ki magából Oscar-díjas színészeket, de itt vannak egészen jó karakterek, mint például Albert (Luigi Pistilli) és a felesége, Renata (Claudine Anger), akik zseniálisan hozzák a rájuk szabott szerepet. A karakterek üressége szinte példamutató, öncélú képsorok, vérfröccsenés a vérfröccsenések kedvéért. A miértre pedig nincs válasz.

Hiszen a forgatókönyvet Mario Bava, Laura Betti, Giuseppe Zaccariello és Filippo Ottoni szerezték tandemben. Stelvio Cipriani pedig egy olyan ütős zenét szerzett a filmhez, hogy szemünk-szájunk tátva marad. Ha persze nem vagyunk süketek...

Szóval a fényképezés és a vágás összhangban dolgozik, és zseniálisan. Csak mintha Bava elfáradt volna a végére, mert mintha az utolsó 10-15 percet csak egymáshoz vágta volna. Minden keszekusza, de a végére azért tisztességesen megigazítja azt a bizonyos félrecsúszott terítőt. A lezárás nagyon öncélú és roppant gyors. A szám tátva maradt, de gyorsan bezártam...

Oké, ez nem lett túl ötletes, de a film maga az...

Köszönjük az élményt signore Bava.

Egy igazi, hamisítatlan giallo...

Kedvenc fotelem és ismét a friss sajttorta. Házi bodzaszörppel leöblítve kifejezetten jó...

Italo-giallo...