Közösség

Vélemény:

 

73 Fantasztikus négyes

(2005)

Julian McMahonra emlékezve

 
Jazzmind   2025.07.30 17:50
0

A 2005-ös Fantasztikus négyes film egy könnyed, látványos, ugyanakkor karakterközpontú szuperhősmozi. A cselekmény kidolgozása szempontjából nekem jobban tetszik, mint a 2015-ös folytatás. A kozmikus vihar, amely során a négy főhős átalakul, kellően látványos, de nem tolakodó, és az ezt követő változásokra is megfelelő időt szentel a film. A karakterek reakciói a saját új állapotukra – különösen Ben Grimm tragikus átalakulása – emberiek és átélhetőek. A 2005-ös film könnyed stílusa, a szereplők közötti dinamika – különösen Johnny és Ben civódása – élettel töltik meg a történetet, és oldják a feszültséget. Chris Evans Fáklyája az egyik legemlékezetesebb karaktere a filmnek, akiben már akkor is ott volt az a karizma, amit később Amerika Kapitányként is kamatoztatott. A film nem akar mindenáron sötét vagy filozofikus lenni, hanem szórakoztatni akar, és ebben sikeres is. Bár a 2005-ös Viktor von Doom nem a képregények hű mása, a karakter így is érthető motivációval rendelkezik, és fokozatosan csúszik át a klasszikus főgonosz szerepbe. Legalábbis összehasonlítva a 2015-ös zavaros, gyenge és alig működő Doomjával, a nemrég elhunyt Julian McMahon verziója sokkal inkább funkcionál ellenfélként. Erre a filmverzióra jobban tudok emlékezni, mint a 2015-ben bemutatott verzióra.