2021.08.05 17:08 Zoltán384279 Olvasottság: 1686x
1

Hányféleképp lehet meghalni?

Emlékszem, még általános iskolás koromban sikerült kivennem a videotékából ezt a filmet, de a tékás csak azért adta ide, mert a haverom apja volt. Így tudtam megnézni a Cannibal Holocaustot, a Nyolcadik utast, meg a többi régi horrorfilmet, amik még értek valamit. Azt mondta, hogy vigyázzak, mert ez más lesz, mint a többi, és ha félek, kapcsoljam ki, mert nem fogok tudni aludni.

Másnap visszavittem. Megkérdezte, hogy érzem magam, mire én azt mondtam, hogy mérges vagyok. Mérges voltam az állatok miatt. Az emberek halála sosem hatott meg, de az mindig felidegesített, ha egy állattal rosszul bánnak. Egyáltalán nem ijedtem meg a film közben, nem féltem, csak figyeltem, hogy halhatnak meg az emberek. A cím is erre utal. Hányféleképp lehet meghalni. És megkaptam a választ.

Hányféleképp lehet meghalni?

Most egy tízes lista élén láttam a filmet, és gondoltam, megnézem újra. Az elején még mindig ugyanaz az érzésem volt, mint gyermekkoromban. De azért felnőtt fejjel már tudom, miért bántják az állatokat. Nem szeretem nézni, de ez van. Aztán, mikor jött a lényeg, az emberek halála, akkor elkezdtem figyelni. Kivégzések, szekták, balesetek... Hát, szerintem ez a film inkább gyerekeknek való. Semmi rendszer nincs benne.

Egyedül az lehet sokak számára brutális, hogy látni pár csúnya holttestet. De ha az ember megnézi a híradót, ott is lát ilyet szinte minden nap. Nem tudom, miért tartják olyan rémisztőnek ezt a filmet. Számomra gyerekként sem volt az, most meg már végképp nem. Sokkal jobb lett volna, ha már az elején sorozatnak tervezik, és kategóriák szerint mutatják be a halálnemeket. Csinálhatnának egy új részt is belőle, a mai horrorok között biztos megállná a helyét.

dokumentum | horror

A sokkoló dokumentumfilm emberek baleseteit, emberi életek pillanatok alatt történõ elmúlását mutatja be mindenféle félrebeszélés és finomkodás nélkül. A késõbb sorozattá... több»

1