Kevés olyan film létezik, amely az évek múlásával nemhogy veszít az erejéből, hanem egyre inkább bebizonyítja, mennyire előrébb járt a koránál. Számomra az 1982-es Szárnyas fejvadász pontosan ilyen alkotás. És éppen ezért furcsa, hogy az elmúlt évtizedekben újra és újra megpróbálták „kijavítani”. Pedig semmi szükség nem volt rá. A film már 1982-ben tökéletes volt.
Sokan kritizálták annak idején a narrációt, maga Harrison Ford is kifejezetten ellenezte. A forgatási anekdoták szerint nem hitt benne, és szinte szándékosan fásult, unott hangon mondta fel a szövegeket, abban bízva, hogy végül úgysem fogják felhasználni. És itt jön az irónia. Pont az történt, amit talán ő maga sem akart: a szándékával ellentétben még jobbá tette a filmet. Ez a cinikus, kissé kiégett, rezignált narráció tökéletesen illeszkedik ahhoz a neonoir hangulathoz, amely a film egyik legnagyobb erőssége.
A Szárnyas fejvadász nem egyszerűen egy sci-fi. Ez egy esőáztatta, neonfényben úszó film noir, amely véletlenül a jövőben játszódik. Ez az a különleges elegy, amit azóta rengetegen próbáltak utánozni, de nagyon keveseknek sikerült megközelíteni.
Az alapanyagot adó Philip K. Dick Álmodnak-e az androidok elektronikus bárányokkal? című regénye önmagában is zseniális mű, de a film nem egyszerű adaptációként működik. Sőt. Számos ponton eltér a könyvtől. És jól teszi. Nem szolgai módon követi a történetet, hanem a saját nyelvére fordítja azt. Megőrzi a filozófiai kérdéseket, miközben létrehoz egy teljesen önálló filmes univerzumot. A színészi játékok kiválóak, a képi világ pedig egyszerűen lenyűgöző. Minden karakternek súlya van. Minden jelenetnek jelentősége van. Nincsenek fölösleges mozdulatok. Nincs kapkodás. A film hagy időt a nézőnek gondolkodni. Talán éppen ezért hat ma is annyira modernnek.
Ami viszont számomra sosem működött igazán, azok a későbbi változatok. A Director's Cut és a Final Cut már erősen elkezdi sugallni azt az elképzelést, hogy Rick Deckard esetleg maga is replikáns. Őszintén szólva ezt mindig is fölöslegesnek éreztem. Az 1982-es változat ereje éppen abban rejlik, hogy ezt a kérdést egyáltalán nem tolja az arcunkba. Nem ez a történet lényege. És utólag a Blade Runner 2049 is azt bizonyította, hogy az eredeti koncepció működött a legjobban.
Denis Villeneuve folytatása egyértelműen arra a világra épít, amelyet az 1982-es film teremtett meg, és sokkal inkább emberként kezeli Deckard figuráját, mintsem egy újabb rejtélyes csavar eszközeként. Pont ez adja az egész történet tragikumát. Az ember és a replikáns közötti határ nem azért válik izgalmassá, mert ugyanaz a két lény, hanem azért, mert különbözőek, mégis képesek átlépni a saját korlátaikat. És talán éppen ez a történet legszebb gondolata. A Szárnyas fejvadász egy olyan film, amelynek nem volt szüksége javításokra. Nem kellett újramagyarázni. Nem kellett átértelmezni. Nem kellett utólag filozófiai rejtvénnyé alakítani. 1982-ben megszületett egy tökéletes alkotás. Minden későbbi hozzányúlás inkább magyarázkodásnak hatott, mint valódi fejlődésnek. És néha ezt is el kell tudni fogadni.
Vannak filmek, amelyek egyszerűen elsőre sikerülnek. A Szárnyas fejvadász ilyen. És talán az egyik legnagyobb bizonyítéka annak, hogy néha még a saját alkotóik sem érzik pontosan, mikor született meg a tökéletesség.
90 Szárnyas fejvadász (1982)
2019-et írunk, a helyszín Los-Angeles, ahol Deckard nyomozó azt a feladatot kapja, hogy találja meg az öt replikáns szökevényt, és akadályozza meg őket abban, hogy felvegyék a... több»
Szereplők: Harrison Ford, Rutger Hauer, Edward James Olmos, Daryl Hannah, Sean Young
