Emlékszem, egy amolyan átlagos estének indult... Rágcsa az asztalon, hűvös szél odakint, a film egy kattintásnyira a kezdéstől, a csillagok meg tisztán ragyogtak. Tetszett a címe: Ihojin no Yaiba/Sword of the Stranger (ihojin = külföldi, idegen; yaiba = penge; no = -nak, -nek). Egy külföldi egy idegen országban, sodródva a történelem áramlásában, karddal a kezében. Igen, ez tetszett. Később kiderült, Nanashinak hívják, ami névtelent jelent. Elgondolkodtató. "Még akkor is, ha különböző szavakat beszélünk, mindketten emberek vagyunk." (Idézet a főszereplőtől, szabad fordításban.)
Miért ne lehetnénk mind emberek? Miért ne élhetne mindenki emberként? Mit jelent embernek lenni? Talán éppen ezekre a kérdésekre keresi a választ ez a mestermű. És talán éppen ezért teremtettek meg egy "Névtelen" embert, aki a társadalomra nézve pótolható, pontosabban még csak pótolni sem kellene, mert a megszűnése nemhogy fel se tűnne, de még hasznos is lenne bizonyos vörös palástot viselő egyének számára. És ez az ember mégis él. Élni akar. És miért? Saját magáért? Bosszúért? Vagy csak egyszerűen fél meghalni? A válasz mindegyikre egy egyszerű nem. Nem a saját életét félti, hanem másokét. Nem akar ártani, védeni szeretne. Nem akar ölni, menteni szeretne. Egy ilyen nemes és tiszteletre méltó lélek lakozik egy "Névtelen" emberben...
Mindez talán azt szeretné sugallni, hogy mi, akik azt mondjuk: ah, csak egy vagyok a sok közül, névtelen senki vagyok, ugyan mit tehetnék, igenis emberek vagyunk, nekünk is életünk, lelkünk, jellemünk, célunk van. Ne magunkért, hanem másokért éljünk, ne magunkat, hanem másokat féltsünk! Ne önzők legyünk, hanem önzetlenek! Mindenkinek van egy története.
A kard is fontos szerepet kap. A pengének múltja, jelene és jövője van. A múlt a bűnöké, akkoriban sok vér áztatta, a jelen a bűnhődésé, itt a kard a vezeklés eszköze (egyfajta figyelmeztető, emlékeztető szerepe van), a jövő, azt hiszem, egy új kezdet, a kivont penge fényesen csillog.
A zene lenyűgözött. A rajzolat meseszép. A világ, bár kiált szinte az egész, mégis valóságos. Nem tudok egyetlen becsmérlő kijelentését se tenni. Egyszerűen nincs olyan része, amiről rosszat mondhatnék. Egyetlen fájó pontja az egésznek, hogy: "csak 100 percig tart". Persze itt most nem a józan ész beszél. Hiszen így teljes volt. Így volt egész. Szép volt. Gyönyörű volt. És nem, a történet itt nem ér véget, az sosem ér véget... Tetszett? Azt hiszem, erre csak azt tudom mondani, hogy ez a legkedvesebb animefilmem.
Kötelezni senkit nem akarok, hogy megnézze. Viszont azt elmondhatom, hogy nekem nemcsak azt a bizonyos estémet tette rendkívülivé. Kardpárbaj lesz benne (de még milyen!), párbeszédek, amire igenis érdemes odafigyelni (tehát mindegyik dialógust érdemes végigkövetni, és nem csak olvasni a feliratot/hallgatni a szavakat), a zene, a grafika, a világ lélegzetelállító, a történet meg szép, és... És több mint szép.
Aki szereti az animéket, annak ajánlom szeretettel. Akinek nincs tapasztalata ilyen téren, annak ajánlom figyelmébe, aki nem szereti az animéket, annak mondanám: tegyen még egy próbát; végtére is, azért vagyunk emberek, mert meggondoljuk magunkat.
66 Stranger: Mukô hadan (2007)
A film főhőse egy kisfiú, aki már az első képsorokon menekülőben van kedvenc kutyájával. Csak sokára derül ki, miért üldözik, de a kutya hamar megsebesül, ezért (is)... több»
Szereplők: Koichi Yamadera, Hiro Kanagawa, Michael Adamthwaite, Naoto Takenaka, Andrew Kavadas
