2019.04.07 17:04 Filmdoki Olvasottság: 131x
0

Bosszú hidegen tálalva

Kirk kapitányék visszatérnek, ezúttal sokkal inkább a sorozathoz igazodva, no meg persze a rajongók igényeihez. A The Motion Picture utáni negatívabb visszhangok után a stúdió vette a lapot, így az 1982-es Khan haragja már egy sokkal pörgősebb, kalandosabb mozi, mely ennek ellenére nem rúgja fel a Star Trek eszmeiségét, sőt, tökéletesen igazítja azt az idősödő gárdához.

Nicholas Meyer filmje már a sorozat masszívabb ismeretét igényli, mint az előd. A Khan haragja ugyanis konkrétan a széria Space Seed című epizódjának folytatása, melyben megismerhettük a címszereplő Khant, illetve az itteni Kirkkel való konfliktusának gyökereit. A filmet pedig ez az összetűzés mozgatja, mely jót tett a karaktereknek, ugyanis Meyer ezáltal leheletfinoman tudta árnyalni jellemüket, új tulajdonságokkal felruházni őket, valamint olyan helyzetekbe keverni őket, melyek hatással lesznek az élethez való hozzáállásukra.

Bosszú hidegen tálalva

A cselekmény picit lassan indít, ámbár az első fél óra szükséges expozíció, hiszen nem mindenki van tisztában a karakterek múltjával. Ezek után viszont a film egyre dinamikusabb, hogy a végén kapjunk egy rendkívül látványos és izgalmas űrcsatát, illetve egy drámai, de mégis gyönyörű végkimenetelt. Ez utóbbi dolog pedig lényeges, ugyanis az akciók a játékidő alatt sosem mennek a cselekmény és a mondanivaló kárára. Meyer ügyesen járja körül az öregedés és az elmúlás kérdéskörét, valamint azt, hogy az ember meddig mehet el a tudományban. Játszhatunk-e istent, akkor is, ha a nemesebb cél vezérel minket? Na és persze ott van a bosszú kérdése is, melyet ügyesen egy Moby Dick főhajtásra húznak fel.

A színészek kiemelkedők. A sorozat és az előző rész színpadiassága szinte teljesen eltűnt. Mindenki tele van energiával, a karakterek közötti interakciók pedig tökéletesek, senkit sem érzünk fölöslegesnek. Ricardo Montalban és William Shatner egyaránt uralják a vásznat, a pláne pedig az, hogy sosem kerülnek egy légtérbe, csakis képernyőkön kommunikálnak. A feszültség így is tapintható köztük.

A Khan haragja nem ok nélkül érte el sikereit. Remekül összerakott, izgalmas, sötét és elgondolkodtató sci-fi, mely a '80-as évekre bebetonozta a Star Trek mozis jövőjét. Olyannyira, hogy a következő két rész szervesen összekapcsolódik az itt elindított eseményekkel, így a Kirk hexalógián belül kapunk egy trilógiát. De milyen trilógiát!

akció | kaland | sci-fi

SkyShowtime (2023.02.14.)

Az Enterprise csillaghajó legénysége egy kőkorszakinak számító hajót talál az űrben, amelyen hibernációs állapotban találják meg Khan Noonien Singh-et (Ricardo Montalban), a... több»

0