Senki sem ütésálló

2019.02.10 07:54 Lora Olvasottság: 532x

1

Ritkán fog el az az érzés egy film megtekintése után, hogy most rögtön újranézném. Az Ip Man-nél ez történt. Donnie Yen mozijai idáig kimaradtak az életemből, de ezek után biztosan pótolom ezt a hiányosságomat. A mozdulatai elképesztően erősek, kiforrottak, mégis olyan belső nyugalommal tángálja el ellenfeleit, hogy öröm nézni.

Viszont nem csak egy harcművészt láttam benne, hanem magát Yip Man mestert, az embert, aki Kína történelmének egyik legsötétebb időszakában élt és alkotta meg saját harcművészeti ágát. Ezért Donnie színészi képességeire sem lehet panasz, sőt nagyon hitelesen közvetítette a mester érzéseit, örömét és leginkább bánatát. Hiroyuki Ikeuchit még kiemelném, aki nem nevezhető a szokványos gonosz figurának. Lelki és fizikai síkon egyaránt erőset nyújtott (a börtönjelenet elképesztő mélységeket vonultat fel).

A környezet is roppant hatásos; a 30-as évek rendezett, de szerény utcácskái által gondolatban szinte egyből Ázsiában sétálgattam. Majd a japánok betörésével minden sötétebb, szegényebb és múlandóbb, szóval nyomasztó lett. Legnagyobb sajnálatomra nem értek a harcművészetekhez, ennek ellenére elképesztően élveztem a remekül megkoreografált mozdulatokat. Azt, hogy nem ész nélküli csihi-puhit, vagy egyik házról a másikra "repülős", CGI rengeteget felvonultató filmet láthattam, hanem hús vér embereket, akiktől egy időre elvették szeretett országukat.

És akik bizony megsérülnek verekedés után, nem pedig elsétálnak még a 20. kemény gyomros után is (mint ahogy azt sok akciófilmben tapasztalhatjuk). Szóval bátran ajánlom azoknak is, akik csak a szimpla harcművészeti elemek miatt nem néznek meg egy filmet, viszont szeretik az életrajzi ihletettségű vagyis az "életszagú" drámákat.