Ez a sorozat teljesen magával ragadott. Többször is elmentem mellette, mindig felkeltette az érdeklődésemet, amikor az HBO-n ment, de sosem találtam rá időt, hogy igazán belemerüljek. Egészen mostanáig – tíz évvel a premierje után. A Leftovers még mindig rendkívül modern hatást kelt – alig tűnik fel, hogy azóta elavultak a mobiltelefonok, számítógépek vagy autók, mert a kamera munkája, a díszlet és az általános kivitelezési minőség messze lekörözi a jelenlegi sorozatgyártás 99%-át. A forgatókönyvről nem is beszélve – Lindelofnak sikerült valami különlegeset alkotnia, ami a könyvhöz képest is előrelépés: a sorozat – különösen az első évad, amely szorosan követi a regény cselekményét – jobb, mint maga a könyv.
A sorozat egy olyan társadalom tükre, amelyet alapjaiban rázott meg az emberiség 2%-ának hirtelen eltűnése. Egyesek vallási téveszmékbe menekülnek, mások depresszióba süllyednek, a többség pedig úgy tesz, mintha semmi sem történt volna, és az élet megy tovább. Ilyen körülmények között próbálja a helyi seriff fenntartani egy kisváros működését, miközben saját családja és élete szó szerint darabjaira hullik.
A második évad egy kicsit más irányba tereli a történetet, de még mindig négy és fél csillagra értékelhető. A kritikusok által vegyesen fogadott harmadik évad viszont filmkészítési szempontból mestermű – és paradox módon még egyfajta hipotetikus lezárást is kapunk.
A sorozatot mindenkinek ajánlom – hívőknek és ateistáknak egyaránt, de legfőképp azoknak, akik szeretik a pszichológiai sci-fit, amely az egyéneket állítja a posztapokaliptikus események középpontjába.
Ez a sorozat teljesen magával ragadott. Többször is elmentem mellette, mindig felkeltette az érdeklődésemet, amikor az HBO-n ment, de sosem találtam rá időt, hogy igazán belemerüljek. Egészen mostanáig – tíz évvel a premierje után. A Leftovers még mindig rendkívül modern hatást kelt – alig tűnik fel, hogy azóta elavultak a mobiltelefonok, számítógépek vagy autók, mert a kamera munkája, a díszlet és az általános kivitelezési minőség messze lekörözi a jelenlegi sorozatgyártás 99%-át. A forgatókönyvről nem is beszélve – Lindelofnak sikerült valami különlegeset alkotnia, ami a könyvhöz képest is előrelépés: a sorozat – különösen az első évad, amely szorosan követi a regény cselekményét – jobb, mint maga a könyv. A sorozat egy olyan társadalom tükre, amelyet alapjaiban rázott meg az emberiség 2%-ának hirtelen eltűnése. Egyesek vallási téveszmékbe menekülnek, mások depresszióba süllyednek, a többség pedig úgy tesz, mintha semmi sem történt volna, és az élet megy tovább. Ilyen körülmények között próbálja a helyi seriff fenntartani egy kisváros működését, miközben saját családja és élete szó szerint darabjaira hullik. A második évad egy kicsit más irányba tereli a történetet, de még mindig négy és fél csillagra értékelhető. A kritikusok által vegyesen fogadott harmadik évad viszont filmkészítési szempontból mestermű – és paradox módon még egyfajta hipotetikus lezárást is kapunk. A sorozatot mindenkinek ajánlom – hívőknek és ateistáknak egyaránt, de legfőképp azoknak, akik szeretik a pszichológiai sci-fit, amely az egyéneket állítja a posztapokaliptikus események középpontjába.