Korunk képregényfilmes dömpingjében mindig üdítően hat, ha egy stúdió (legyen az akár a Marvel, akár a DC) megpróbál egy számára új és ingoványos területre tévedni, legyen az akár az első olyan mozi, melynek főszerepében egy színes bőrű szuperhőst láthatunk (Fekete Párduc), vagy az, ha egy szuperhősnő menti meg a világot (Wonder Woman). Persze, ha gonoszkodni akarok, akkor azt mondhatom, hogy az ilyen filmek elkészítése kiszámított kockázattal történik, hiszen a marketing gépezetnek, az egyre terebélyesedő képregényes rajongótábornak és a különböző karakterek popkulturális beágyazottságának köszönhetően egy-egy új szuperhős kánonba történő beemelése is rentábilis vállalkozásnak tekinthető. A Marvel Kapitány esetében is valami hasonló figyelhető meg: fel tudunk fedezni néhány újító szándékot, vannak nagyon jó momentumai, de kissé bosszantó, hogy mindezek ellenére is azt a benyomást kelti, mint az eddigi MCU-filmek java része: korrekt kis mozik, tök jó nézni őket a moziban, miközben tömjük magunkba a popcornt/nachos-t és az üdítőt, de másnap már alig emlékszünk rájuk, vagyis nem tudnak emlékezetessé, ezáltal pedig kimagaslóvá válni, pláne a fentebb említett túlkínálat figyelembevételével (az igazság kedvéért hozzáteszem: tisztelet a kivételnek).
És még egy szót sem szóltunk arról, hogy jelen alkotás egy fontos hézagot hivatott betölteni két Bosszúállók menet, a Végtelen háború és a Végjáték között (miközben a film cselekménye jóval korábban játszódik). Ahogy tavaly a Fekete Párduc című filmnél leginkább Wakanda mint helyszín, illetve az ottani technológiai fejlettség bírt kiemelt jelentőséggel a Végtelen háború cselekményére, úgy ahhoz hasonlóan most egy, a Végjátékban meghatározó figurát kell jobban megismertetni a nézőközönséggel. Tulajdonképpen most is egy eredettörténettel van dolgunk, de az Anna Boden és Ryan Fleck alkotta rendezőpáros, akik nem mellesleg a forgatókönyvírásból is kivették a részüket, megpróbált a jól bejáratott formulán csavarni egyet-kettőt. Így történhetett, hogy amikor először látjuk a címszereplőt, már birtokában van különleges képességének, s egy bizonyos kree csillagosztagnak a tagja, akik éppen háborúban állnak a skrullokkal.
Hogy kik harcolnak kikkel? Nos, az előbbi egy fejlett civilizáció a galaxisban, önmagukat nemes harcosok fajának hívják, míg utóbbi egy alakváltásra képes közösség, akik ezen képességüket kihasználva mindenhova beépülnek, s átveszik a hatalmat, köztük a Kree Birodalomban is. Főhősünk (a film elején még Vers néven ismert) az osztagával egy skrull csapaton próbál rajtaütni, de az akció balul sül el, s ő a ’90-as évek Föld bolygóján találja magát. Itt találkozik az akkor még fiatal (és két szemmel rendelkező) Nick Fury-val, akivel egy közös nyomozásba kezd, s kiderül néhány nagyon fontos dolog Vers múltjából, például az, hogy egykoron ő volt Carol Danvers, a Földön élt és pilótaként szolgált, ám egy repülés során balesetet szenvedett, amnéziás lett, s mire magához tért, már a kree fajt szolgálta. S ahogy az egyes építőkockák a helyére kerülnek, és Carol megismeri a saját múltját, azt is el kell döntenie, hogy a fennálló intergalaktikus konfliktusban kinek az oldalára áll.
Bár vannak kritikák, amelyek a castingot tartják a film egyik leggyengébb pontjának, ezzel abszolút nem értek egyet: a főbb karakterek közül Brie Larson és Samuel L. Jackson is remekül hozza a maga figuráját, de mindketten akkor voltak igazán elemükben, mikor együtt nyomoztak, s két akciózás között arra is jutott idejük, hogy egymást froclizzák. Érdemes még megemlíteni Ben Mendelsohnt is, akit ugyan egy rakat smink rejt el, mégis sikerült Talos karakterét árnyaltan bemutatnia. De még rajtuk is túltesz a film legjobb szereplője, aki/ami nem más, mint egy macska (pardon: flerken), nevezetesen Goose, hiszen akármikor bukkan fel, tuti, hogy ellopja a show-t, és nemcsak a cukiságával. Mindemellett sikerült jól megidézni a 90-es évek hangulatát, és külön pluszpontot ér a király soundtrack, illetve az is, hogy a korabeli technikai vívmányokat inkább vicces formákban idézték meg a készítők. A poénkodások és a látvány pedig abszolút rendben van, ahogyan azt egy Marvel-filmtől megszokhattuk (a két stáblista utáni jelenet is jól működik).
Ugyanakkor a legfőbb hibák is az MCU-darab mivoltából adódnak: miután megtörténik a fimbéli nagy csavar, onnantól kezdve minden komolyabb probléma pofonegyszerű módon oldódik meg, nem tud egy valamire való ellenlábast kreálni (pedig még A galaxis őrzőiből ismert Ronant is beveti), s bár egy jól bejáratott narratíván akart variálni, attól még ez egy eredetsztori, azaz nagy meglepetésekre nem lehet számítani, s a négy főbb szereplőn (Larson, Jackson, Mendelsohn és a macska) kívül a többi karakter jellegtelen és feledhető (és ebbe beletartozik Jude Law és Annette Bening is).
Mindazonáltal a Marvel Kapitányon el lehet szórakozni, s ahogy azt fentebb említettük, egy korrekt munka, s pont annyit nyújtott, amennyit kellett. Nevezetesen: miközben kicsit enyhített azon a várakozáson, ami a Végjátékot övezte, fel is csigázta a nézőket abban a tekintetben, hogy vajon tényleg ez lesz az a karakter, aki felveheti a kesztyűt Thanos-szal.
61 Marvel Kapitány (2019)
1990-ben járunk, amikor a Föld két idegen faj galaktikus háborújának részévé válik. A harcokba belekeveredik egy Carol Danvers nevű földi nő, aki így az univerzum egyik... több»
Szereplők: Brie Larson, Jude Law, Scarlett Johansson, Samuel L. Jackson, Mark Ruffalo
