A napokban szántam rá magam, hogy megnézzem a filmet. Az előzetes alapján a fejembe egy végtelenül giccses és közhelyes vígjáték képe alakult ki. Nagyon örülök, hogy csalódnom kellett, mert ez egy nagyon bájos, helyenként vicces, de összességében egy érzelmes dráma. A legvégéig azt sem sejtettem, hogy igaz történet hiszen annyira abszurd a story. Átgondolva a látottakat ilyet forgatókönyvíró nem is írhat, ha csak nem életnek hívják. A végéig, úgy gondoltam, hogy annyira rossz a története, hogy már zseniális. A Meryl Streep - Hugh Grant jól csengő páros, bár házastársként kicsit furcsa volt. Talán a nagy korkülönbség vagy amiatt, hogy Grant az a tipikus jó pasi (volt, sajnos nagyon fogott rajta az idő vasfoga), Streep meg az a kedves csaj a szomszédból típus. Egy különleges szerelmet láthatunk a képernyőn. Kezdetben kicsit érthetetlen is a férfi rajongása, de azért szeretőt is tartott. Furcsa volt ez a kettős élet. Képes volt még a nézőközönséget is lefizetni, hogy élvezzék szerelme koncertjét, a kritikust is megkörnyékezi, sőt a környéken fellelhető összes rossz kritikát lehozó újságot felvásárolta. Mi a szerelem, ha nem az, hogy mindig, minden körülmények között támogatjuk a másikat. Vagy felmerül az a kérdés is, hogy őszinték vagyunk a másikkal és felnyitjuk a szemét. Bár ez egy speciális eset, hisz az a kicsi ami, még hátra van a legnagyobb boldogságban akarják eltölteni. Megható jelenet volt, amikor Grant lefekvéskor csókot lehet Streep homlokára, majd leveszi róla a parókát. Itt tudatosult bennem, hogy nem egy vígjátékot fogok látni. Mégis ambivalens érzéseket váltott ki belőlem a film, hiszen tele van humoros jelenetekkel. Amikor a zongorista először hallja meg Florance hangját és zavarában nem tudja hogy mit csináljon és nem is érti a gyönyörű hangot dicsérő énektanárt. Szokatlan volt, hogy a fürdőkádból mérték ki a krumplipürét. Többször szóba került a titokzatos bőrtáska, amelyet Florence mindenhova magával vitt. Mint később kiderült ebben a legnehezebb időszakban is másokra gondolt és folyton kiegészítette a végrendeletét. Mindig megmaradt közvetlennek és vidámnak a saját kis különc világában, holott a kezdetektől fogva haldoklott. A ruhái, az elképesztő fejfedők is megérdemelnek néhány szót. Meryl Streep tud énekelni, úgyhogy nem lehetett könnyű hamiskásan énekelni. Teljesen megérdemelte az Oscar-jelölést. A film elején angyalként jelenik meg Florence és a legvégén is úgy távozik. Ami furcsa volt nekem, hogy honnan is volt ennyi pénzük, erre nem kaptunk választ. Az is furcsa volt, hogy az évek alatt sose jutott a fülébe, hogy borzalmasan énekel. Amikor rögzítik a hangfelvételeket, még a gépek is kiakadtak a magas hangoknál. Nem tudom, hogy az koncepció volt-e, hogy Streep szemöldökét mindig máshogy rajzolták meg. Nem lehet elmenni a remek dalok mellett, mármint nem az elénekelt dalokra gondolok. A zárszóban örültem, hogy plusz információkat kaphattunk az eredeti személyekről, például hogy a zongorista testépítőnek állt. Egy érzelmes és szívmelengető történet, ami után kicsit mindenki átértékeli az életét.
A napokban szántam rá magam, hogy megnézzem a filmet. Az előzetes alapján a fejembe egy végtelenül giccses és közhelyes vígjáték képe alakult ki. Nagyon örülök, hogy csalódnom kellett, mert ez egy nagyon bájos, helyenként vicces, de összességében egy érzelmes dráma. A legvégéig azt sem sejtettem, hogy igaz történet hiszen annyira abszurd a story. Átgondolva a látottakat ilyet forgatókönyvíró nem is írhat, ha csak nem életnek hívják. A végéig, úgy gondoltam, hogy annyira rossz a története, hogy már zseniális. A Meryl Streep - Hugh Grant jól csengő páros, bár házastársként kicsit furcsa volt. Talán a nagy korkülönbség vagy amiatt, hogy Grant az a tipikus jó pasi (volt, sajnos nagyon fogott rajta az idő vasfoga), Streep meg az a kedves csaj a szomszédból típus. Egy különleges szerelmet láthatunk a képernyőn. Kezdetben kicsit érthetetlen is a férfi rajongása, de azért szeretőt is tartott. Furcsa volt ez a kettős élet. Képes volt még a nézőközönséget is lefizetni, hogy élvezzék szerelme koncertjét, a kritikust is megkörnyékezi, sőt a környéken fellelhető összes rossz kritikát lehozó újságot felvásárolta. Mi a szerelem, ha nem az, hogy mindig, minden körülmények között támogatjuk a másikat. Vagy felmerül az a kérdés is, hogy őszinték vagyunk a másikkal és felnyitjuk a szemét. Bár ez egy speciális eset, hisz az a kicsi ami, még hátra van a legnagyobb boldogságban akarják eltölteni. Megható jelenet volt, amikor Grant lefekvéskor csókot lehet Streep homlokára, majd leveszi róla a parókát. Itt tudatosult bennem, hogy nem egy vígjátékot fogok látni. Mégis ambivalens érzéseket váltott ki belőlem a film, hiszen tele van humoros jelenetekkel. Amikor a zongorista először hallja meg Florance hangját és zavarában nem tudja hogy mit csináljon és nem is érti a gyönyörű hangot dicsérő énektanárt. Szokatlan volt, hogy a fürdőkádból mérték ki a krumplipürét. Többször szóba került a titokzatos bőrtáska, amelyet Florence mindenhova magával vitt. Mint később kiderült ebben a legnehezebb időszakban is másokra gondolt és folyton kiegészítette a végrendeletét. Mindig megmaradt közvetlennek és vidámnak a saját kis különc világában, holott a kezdetektől fogva haldoklott. A ruhái, az elképesztő fejfedők is megérdemelnek néhány szót. Meryl Streep tud énekelni, úgyhogy nem lehetett könnyű hamiskásan énekelni. Teljesen megérdemelte az Oscar-jelölést. A film elején angyalként jelenik meg Florence és a legvégén is úgy távozik. Ami furcsa volt nekem, hogy honnan is volt ennyi pénzük, erre nem kaptunk választ. Az is furcsa volt, hogy az évek alatt sose jutott a fülébe, hogy borzalmasan énekel. Amikor rögzítik a hangfelvételeket, még a gépek is kiakadtak a magas hangoknál. Nem tudom, hogy az koncepció volt-e, hogy Streep szemöldökét mindig máshogy rajzolták meg. Nem lehet elmenni a remek dalok mellett, mármint nem az elénekelt dalokra gondolok. A zárszóban örültem, hogy plusz információkat kaphattunk az eredeti személyekről, például hogy a zongorista testépítőnek állt. Egy érzelmes és szívmelengető történet, ami után kicsit mindenki átértékeli az életét.