Közösség

Vélemény:

 

86 A térség

(2015)

A SyFy zászlóshajója

 
Robinson76   2020.11.11 14:26
0

A SyFy az esetek többségében nem alkot maradandó sorozatokat, de ez a sci-fi mindenképp kivételnek tekinthető. A története is érdekes, a képi világa pedig egyszerűen lenyűgöző. A távoli jövőben járunk, amikor az emberiség már benépesítette a Naprendszert. Három fő lakossági övezet alakult ki: a Föld és a Hold szövetségén kívül nagyhatalmi pozíciót tölt be a fejlett technológiával rendelkező Mars is. A harmadik a belső bolygókat kiszolgáló Öv kisbolygóinak laza szövetsége, amely egyfajta alsóbbrendű szerepet tölt be a fejlettebbekhez képest. Három szálon indul el a cselekmény: a földi ENSZ alelnökének ármánykodását figyelhetjük meg, egy rendőr nyomozásába és az Övben található Ceres mindennapjaiba nyerhetünk bepillantást, valamint James Holden a harmadik szál, aki egy jégbányász hajón teljesít szolgálatot. Az elején kicsit nehezen bontakozik ki a sorozat, de az első évad második felétől olyan utazásban lehet része a nézőknek, amelyből egyszerűen senki nem akar majd kimaradni. A látványvilága még a sztorinál is erősebb, egyszerűen nehéz szavakba önteni, annyira fantasztikus. Próbáld ki, és szerintem nagyon meg fogod szeretni!