Közösség

Vélemény:

 

85 A könyvelő

(2016)

Újranézve az első részt

 
Master   2025.07.30 10:40
1

Most, hogy a második rész is elkészült, elővettem újra az első epizódot, és újranéztem. Kétségtelen, hogy Gavin O'Connor érdekes filmet rakott össze 2016-ban, amelyet sok helyen drámaként azonosítanak és sorolnak be. Kevéssé érthető döntés, mert százszor inkább akciófilm. A középpontban egy autista problémákkal küszködő férfi áll, Christian Wolff (Ben Affleck), akinek jellemrajza fokozatosan bontakozik ki előttünk. Megismerjük gyermekkorát, majd mindennapjait is. Élete különleges, hiszen egyik oldalon alvilági és legális szervezeteknek, cégeknek végez könyvelést, ám a másikon akciódús bevetéseket is vállal. Chris mindenben jó: felfedi a visszaéléseket, és akár 24 óra alatt átnéz 15 évnyi könyvelést, miközben legyőzhetetlen közelharcban és tűzpárbajban is. Munkája során ismeri meg egy vállalkozásnál a szintén könyvelő Danát (Anna Kendrick), aki iránt végre érezni kezd valamit. Kizökken élete a megszokott kerékvágásból, és olyan harcokat is bevállal a nőért, amiket korábban soha. Az akciójelenetek nagyon jók, ugyanakkor rengeteg a túlzás, és a vége is káoszhoz hasonlít. Nálam három csillagot ér.