Kicsit olyan érzésem van a filmmel kapcsolatban, hogy túl sokat szeretett volna meríteni és közben kicsúszott a lényeg. Helen Hunt ugyanis egyszerre akart drámai, vicces és romantikus lenni, de igazából egyik sem sikerült neki, mert egyik szál sem lett megfelelően kibontva. A film elején megismerünk egy anya-fia párost, akik úgy beszélnek egymással, mintha húsz éves házasok lennének, kapcsolatuk tele van frusztrációval, az anya figura annak ellenére, hogy látszólag egyenlő félként kezeli a gyerekét, folytonosan kritizálja és meg szeretné mondani neki a tutit, amitől a fiú besokkal és egészen Kaliforniáig szalad. Persze a Helen Hunt által megformált anya oda is követi őt és pár nevetséges jelenet után rádöbben mi az életének az értelme.
Közben hiperhirtelenül belekeveredik egy (a film szempontjából teljesen lényegtelen) romantikus kalandba, miközben másból sem áll, csak a fia után kémkedik a pálmafák mögül. S nagyjából, ennyi. A címe és a poszter alapján azt hittem, hogy kapunk egy újabb Chasing mavericks vagy éppen Életem a szörf-szerű, jóféle szörfös sztorit, de a Hullámlovasok esetében a szörf akár nyugodtan kicserélődhetett volna síelésre vagy éppen ejtőernyőzésre is, attól függően, hogy hol sikerült volna Hunt-nak megszereznie a forgatási engedélyeket. Az ugyanis biztos, hogy a film egyáltalán nem a sportról szólt, csupán arról, hogy hogyan sikerül egy embernek feldolgoznia egy magában addig elrejtett tragédiát és hogyan döbben rá életének eddigi kudarcaira.
Ezzel a drámai szállal sem lett volna baj, ha nem a játékidő háromnegyedének letelte után kezdik el boncolgatni. Néha a kevesebb több, ezt egy kicsit jobban át kellett volna gondolni, kedves Helen Hunt.
52 Hullámlovasok (2014)
Egy édesanya átutazza az országot Kaliforniába, hogy együtt lehessen fiával, miután az úgy döntött, otthagyja az iskolát, és szörfös karrierbe kezd.
Szereplők: Helen Hunt, Brenton Thwaites, Luke Wilson, Robert Knepper, Blake Cooper Griffin
