2018.12.06 21:13 Laca//Ho/rr/oR// Olvasottság: 352x
2

A Halloween visszatért!

A napokban néztem meg az összes részt (1978,1981,1982,1988,1989,1995,1998,2002) és moziban ezt a művet. ( Rob filmjét direkt nem vettem bele ebbe a leírásba ). Véleményem szerint a 78 és a 81-es alkotások után, nagy mértékben romlott a további részek színvonala és őszintén be kell vallanom, sokszor nem igazán tudtam, hova tenni az adott részek cselekményét, vagy éppen megkérdeztem magamtól ez miért kellett bele vagy azt, hogyan is gondolták.

Mindegy is, a múlt már elmúlt és végre eljött ez az év amikor is kiderült, hogy 40 év után hol is tart a horror műfaja és mit lehet kezdeni egy nívós karakterrel. A film napján kíváncsian vártam már még is mi sült ki ebből az egészből, hogy esetleg megint egy felfújt dologról van szó, ami nagyot fog koppanni, vagy az egekbe emelheti újra a Halloween-t és persze Michael Myers-t.

A Halloween visszatért!

Miután elkezdődött a film és eltelt a szokásos bevezetés, ahogyan felvezették röviden a 40 évet és bevágtak egy 78-as rövid jelenetet, meg persze amikor beindult John Carpenter legendás zenéje, már legbelül sejtettem, vagyis reménykedtem, hogy megérte várni erre a filmre. Nyugodt szívvel jöttem ki a moziból, ugyan is, persze ez csak az én szerény véleményem, egyszerűen zseniális alkotás lett. Maga a story, a karakterek mind, a véres jelenetek és persze sorolhatnám, de ez a film megérte a pénzét.

Nem szeretnék elfogult lenni, de évek óta ez a legjobb slasher horror amit láttam. Semmi hiányérzetem nem maradt a filmmel kapcsolatban. Minden horror rajongónak csak ajánlani tudom a 78-as John Carpenter folytatást. Megérte a 40 év és arról nem beszélve, hogy öröm volt nézni Jamie Lee Curtis és Nick Castle-t, ahogyan megint "egymásnak" esnek.

72 Halloween  (2018)

horror | thriller

Négy évtizeddel a borzalmas halloweeni mészárlás után a könyörtelen álarcos gyilkos, Mike Myers visszatér, hogy ismét farkasszemet nézzen Laurie Strode-dal, aki akkor sikeresen... több»

2