Csalafinta egy alkotás ez! Mivel részben sci-fiként van elkönyvelve, és ezt a plakátokon és a leírásban is kihangsúlyozzák, így olyan nézőket is a képernyők elé csábított valószínűleg, akik erre a drámára egyáltalán nem lettek volna kíváncsiak. Ugyanis ez csak egy szimpla dráma, persze ezzel nem azt mondom, hogy nem tetszett, mert igenis tetszett, de a science fiction részt nyugodtan el lehet felejteni. Semmi köze hozzá. A tudat, amit belecsempésznek az elménkbe egy másik, létező Földről, csak különlegesebb hangulatúvá varázsolja a filmet, és persze elindítja az eseményeket, ami által a két főszereplő része lesz egymás életének. Érdekesnek mondanám, de nem kiemelkedőnek. És tényleg nem ajánlom azoknak, akik szeretik a sci-fit, a drámát viszont nem. Ők biztosan nagyot fognak csalódni!