Közösség

Vélemény:

 

77 Dzsungel

(2017)

Dzsungel

 
Artemisia   2018.06.25 17:44
5

Realisztikus túlélőfilm, aminek főleg az az oka,hogy megtörtént események dolgoz fel, mégis a rendező érdeme, hogy realisztikusan drámai filmet alkotott, amely sem abba a végletbe nem esik, hogy teljesen cselekvéskéltelen, passzív szenvedő alanyként ábrázolja a főhőst és csak a megpróbáltatásait mutatja meg, háttérbe szorítva a cselekményt, sem nem hagyja kiaknázatlanul az embertelen körülmények és éhezés, magány lelki és mentális énre gyakorolt hatásait, ami izgalmas, pörgő cselekmény mellett is hiteltelenül hatott volna. A film első negyede is érdekesen indul, noha csak azután kezdődik a tulajdonképpeni túlélőfilm, hogy szétválnak és Yossi és Kevin balesetet szenved a tutajjal, előtte sem csak előkészítéssel telik a játékidő,addig is megvan minden ami egy jó filmhez kell. A helyszínt jól megválasztották, naturalisztikusan, élethűen jeleníti meg a dzsungelt, egyszerre megmutatja a veszélyeit és a szépségeit is. Nincs igazi kivetnivaló a filmben, annyit tudnék megjegyezni, hogy a színészi játékok nem a legjobbak, Daniel Redcliff-nek mintha nem jött volna át a karakter, de ez már csak szőrszálhasogatás. A film végén, a Yossi megmenkülése előtti jelentben, nagyon megindító momentum, hogy az élet és a halál határán megkegyelmez a teknősnek.