Közösség

Vélemény:

 

80 Koe no katachi

(2016)

Koe no katachi

 
MidoD7   2018.05.02 16:53
0

Épp tegnap láttam ezt az anime filmet. Szerintem igazán kiemelkedő alkotás lett. Először is a történetről pár sorban. Nagyon érdekesen mutatja be a karaktereket, szán időt mindnekire így kellőképpen megismerhetjük a motivációjukat is. Eleinte az volt az érzésem, hogy teljesen idegenek a szereplők, nem tudtam kihez, hogy viszonuljak. Aztán szép lassan ahogy halad a történet kötődni kezdtem hozzájuk. A mai világot festi le igazából. Bemutatja, hogy milyen is egy iskolai élet amikor még nagyon fiatalok a diákok. Durvák és felelőtlenek tudnak lenni társaikkal ha azok kicsit is eltérőek tőlük. Ez elég felkavaró tud lenni szerintem de egyben ha odafigyelünk tanító szándékkal teszi. Majd ugyebár későbbiekben persze főhősünk rájön hibájának mélységére. Hisz ő maga is kitaszítottá válva jobban átérzi a lány helyzetét. A többiek elítélik azért amit tett annak ellenére is, hogy ők sem voltak sokkal különbek. Ez megint csak egy tipikus emberi szokás ami ugyanúgy elítélendő. Aztán persze láthatjuk, hogy végül a barátság és a megbánás is egy szép kapcsolathoz vezet. Megrázó élmény tud lenni a végén történt dolog is épp ezért én meg is könnyeztem azt. Remélem sokan előfogják venni ezt az anime-t mert amellett, hogy szép történetet mesél el sokat is tanulhatunk belőle. A rajzolási technikája szintén csodálatos és egyedi is. Megszokottól kicsit eltérőbb. Nekem nagyon jó hatással volt a lelkemre így bátran javaslom megnézésre másoknak is.