1945 augusztusa kitörölhetetlen nyomot hagyott Japán történelmében, de még inkább az akkor élt emberek életében. Mindössze 3 nappal a Hirosimát elpusztító atomtámadás után, 1945. augusztus 9-én ismét elszabadult a nukleáris pokol, egy másik japán város, Nagaszaki nevét írva be a történelemkönyvekbe. Pontosan 80 éve, hogy Nagaszaki elszenvedte a második, és mindezidáig utolsó éles atomcsapást. A pusztítás mértéke nem sokkal maradt el a Hirosimában történt pusztítás mellett; a "Fat Man" névre hallgató plutóniumbomba ereje valójában meghaladta a Hirosimát megsemmisítő "Little Boy" erejét, csupán néhány szerencsés körülménynek (rossz időjárási körülmények, kedvezőbb domborzati viszonyok, kisebb lakosság) köszönhető, hogy némileg mégis mérsékeltebb károkat okozott.
Az augusztus 9-én, közvetlenül a robbanásban elhunytak számát általában 40 ezer főre becsülik, az azt követő hónapokban (1945 végéig) a robbanás közvetett hatásaival együtt nagyjából 80 ezer áldozattal számolnak. A túlélők pedig a hirosimai hibakusákhoz hasonlóan életük végéig szenvedtek a robbanáskor szerzett égési és egyéb sérülésektől, a sugárzás hosszú távú hatásaitól és természetesen az életre szóló traumától is.
Akira Kurosawa rendező majd 50 évvel a tragikus nap után, 1991-ben pontosan ezekről az életre szóló traumákról mesél, azokról a démonokról, melyek életük végéig kísértették a túlélőket. Kiyoko Murata Nabe no naka című regénye nyomán egy megindító drámát alkotott az atombomba utózöngéjéről, mely évtizedek múltán is kihatással van egy idős hibakusa életére és gondolkodására.
Kane, a Nagaszaki mellett élő nagymama hibakusa. Annak idején látta Nagaszaki pusztulását, férje pedig az áldozatok között volt. Halálának helyszínén, egy iskolaudvaron egy, a robbanás roppant hőhatásától megolvadt és deformált állapotában megdermedt vasmászóka őrzi az atomtámadás emlékét.
Kane a nyári szünet alatt négy kamaszkorú unokájára vigyáz, akikkel érzékletes visszaemlékezésekben megismerteti annak a szörnyű napnak, 1945. augusztus 9-ének az eseményeit és nagyapjuk halálának körülményeit. Csendes gyászát egy váratlan hír kavarja fel: Amerikába emigrált, nagybeteg testvére kéri, hogy látogassa meg, később pedig félig amerikai unokaöccse is felbukkan.
A film Kane szívszorító kálváriáján keresztül elmélkedik elengedésről, felejtésről, megbocsátásról és megbékélésről. Arról, ahogyan nemzeti traumák az egyének lelkében lecsapódnak, és arról a kölcsönös, nacionalizmustól mentes megbékélésről, mely elengedhetetlen ahhoz, hogy egy egységes, háborúellenes, az emberi életet mindenkor szem előtt tartó és azt minden másnál többre becsülő társadalmi szemlélet alakuljon ki, melyre olyan nagy szüksége van a világnak úgy napjainkban, mint a múlt században volt.
Akira Kurosawa filmje nem csak egy idős hibakusa története, hanem a háborúellenesség és a béke filmje is. Ezzel az üzenettel pedig igazán szép emléket állít Nagaszaki áldozatainak.
