Khan visszatér

2023.10.01 10:39 Artemisia Olvasottság: <100x

3

Gene Roddenberry kultikus sci-fi eposza a második felvonásához érkezett J. J. Abrams újragondolásában. A viszonylag jól sikerült első rész után Abramsnak egy nagy dobásra volt szüksége, hogy emelni tudjon a mércén, és meg is találta ehhez a tökéletes alanyt, a Star Trek egyik legikonikusabb gonoszának behozatalával. A végeredmény nem lett tökéletes – de lehetett volna.

A történet kezdetén az Enterprise egy a tudományos-technika fejlődésének hajnalán járó civilizáció megfigyelését végzi a Nibiru bolygón. Azonban a bolygó aktív szupervulkánja kitörni készül, ami ha megtörténik, elpusztítja a Nibiru civilizációt még azelőtt, hogy feltalálnák a kereket. Az Enterprise egy vakmerő akcióval ezt megakadályozza, de közben megszegik a csillagflotta elsődleges irányelvét, melynek értelmében nem adhatnak át olyan információt a megfigyelt népeknek, amikkel befolyásolnák a technikai fejlődésüket.

A malőr azonban titokban maradhatna – ha Spock nem írna róla egy részletes jelentést Pike kapitánynak. Ennek következtében Kirköt lefokozzák, Spockot pedig áthelyezik. A feszült helyzet azonban nem tart sokáig, mert feltűnik a színen egy rettegett terrorista, John Harrison, aki terrortámadásokat hajt végre a csillagflotta földi központjai ellen – egyikkel pedig megöli Pike kapitányt is.

Marcus admirális veszi át a parancsnokságot, aki visszahelyezi Kirköt és Spockot a régi a pozíciójába, és 72 nagy erejű fotontorpedóval felszerelve a klingonok bolygójára, Kronosra küldi az Enterprise-t, John Harrison levadászására, kockáztatva ezzel a háború kirobbanását a klingonokkal.

John Harrison azonban ellenállás nélkül megadja magát, és kiderül, ő nem más, mint Khan, a génmódosított, szuper erős és szuper intelligens gonosztevő, aki az eredeti idővonalon az Enterprise legrettegettebb ellenfele volt.

Az 1982-es Star Trek: A Khan bosszúját a franchise legjobb történetének tarják, és ez nem is áll távol az igazságtól. Abrams jó arányérzékkel vegyíti a Khan haragjának elemeit, visszautálasait az új történetszál elemeivel, és maga Khan visszahozás a film legnagyobb aduásza, Benedict Cumberbatch frenetikus alakításában.

Érződik a helyzet jelentősége, a történet súlya, megvan a nosztalgikus Star Trek hangulat. Ugyanakkor az 1982-es Kahn bosszújához képest teljesen elengedte a filozófiai vonalat, és egy teljesen akcióközpontú, pörgős cselekményt hozott össze. A látványvilág és az effektek is teljes mértékben az akciójeleneteket szolgálják ki.

A szórakoztatási és a nosztalgiafaktor precízen működik, a történet jól felépített, a színészek kiválóan hozzák a karaktereiket – hogy mégsem tökéletes a film, az leginkább annak köszönhető, hogy nem elég bátor. Mind A Khan bosszúja, mind a Sötétségben érzelmi és dramaturgiai csúcspontja a radioaktív teremben történt önfeláldozás, ami megmenti az Enterprise teljes legénységét. Míg a Khan bosszújában ezt az áldozatot Spock hozza azért, mert vulcani lévén eleve ellenállóbb a szervezete, addig itt Kirk megy be a radioaktív terembe. Ez a lépés önmagában is illogikus, pláne annak fényében, hogy Spock nem sokkal előtte beszél a jövőbeni önmagával (ez a rövid cameo a legendás Leonard Nimoy utolsó szerepe – nyugodjék békében). De a leglényegesebb különbség az, hogy a Khan bosszújának végén Spock halott marad – csak a következő részben, a Spock nyomában alcímet viselő, harmadik Star Trek-moziban tér vissza Spock, meglehetősen hosszú és bonyolult folyamat árán. Viszont Abrams nem meri meglépni, hogy Kirk halott maradjon, 2 jeleneten belül visszatér, amivel kioltja a halála okozta drámai hatást, még úgy is, hogy ezzel új szintet lép, és végleg megszilárdult Kirk és Spock barátsága.

A Sötétségben kétségkívül egy szórakoztató, izgalmas akció-sci-fi, a modern igényekhez igazított Star Trek-film, ami képes volt megugrani az első rész által felállított mércét, de a nagy elődhöz, a Khan bosszújához képest nem tudott újat mutatni. Nem lett az új Khan bosszúja – pedig lehetett volna.