2019.07.14 16:08 dailyfilmsan Olvasottság: 601x
4

Vasember emlékfilm

A legelső pillanattól a központi témája Vasember hiánya. A Marvel univerzum a végjátékkal befejezte második generációját, és a Pókember - Idegenben nyitotta meg az új generációt. Azt kell, hogy mondjam,hogy nem kicsit ültek rá a projektre, és ez nem véletlen, hiszen az elmúlt évben pár film nem érte el a kellő érdeklődést, és megosztó kritikákkal illették őket, gondolok itt a Marvel Kapitányra vagy a Venomra. Az új generációt pedig meg kellett alapozni a Végjáték után, mert pár karaktertől el kellett köszönni a film végeztével, ami szintén gyengítette a Marvel stúdiót.

De itt jön a DE, az a helyzet, hogy szerintem a második Pókember filmmel az egyik legjobb Marvel filmet sikerült összehozniuk. Játékos volt, vicces, pörgős, látványos, hangulatos és izgalmas. Minden, ami jellemzi a Marvelt. Magyarázatot is kaptunk a filmtől és plusz érzelmi töltetet is, és itt nem csak Pókember érzelmi kríziséről van szó, hanem a világ érzelmi állapotáról. Nagyon nem akarok spoilerezni, de lehet, nem fog menni, úgyhogy előre is bocsi. Szóval nagyon ott volt a film látványra, beleszédültem a kavalkádba, és a főgonosz szerepében Jake Gyllenhaal szuper volt. Nem tartottam színpadiasnak, sőt élveztem a színjátékot, amivel mindenkit átvágott.

Vasember emlékfilm

Ami lehet, a filmnek hátránya, és plusz pont is járhat neki érte, az a Pókember videojátékból kapott elemek. Aki játszott a játékkal, és utána megnézte a filmet, annak sok dolog nagyon ismerősen hathat. Nagyon sokat kapott a film a játéktól, ami lehet koppintás is, vagy csak kohézió, én nem bántam, mert nagyon tetszett és nagyon élveztem a filmet.

akció | kaland | sci-fi

Pókember számára nincs megállás, úgy tűnik, hősünk sosem lazíthat. Miközben a falmászó többször bizonyította, hogy egymaga képes megszabadítani a világot az... több»

4