Miután a Bosszúállók: Végjáték letarolta a világot, tovább dübörög az MCU, melyben Peter Parker szerepe és jelentősége egyre nő. A Pókember: Idegenben foglalkozik a Stark-hagyaték sorsával, miközben tini road-movieként, hagyományos képregényfilmként, de annak görbe tükreként is megállja a helyét.
Sok kérdés tornyosul a Marvel filmes univerzumának további sorsa körül (még úgy is, hogy nemrég pontos menetrend érkezett a következő évek szuperhős-őrületeinek megjelenéséről) ám a Marvel Kapitány figuráját és a róla készült filmet övező enyhébb fanyalgás után a Hazatéréssel az MCU-ba integrált Pókember legújabb kalandjai bizakodásra adhatnak okot, legalábbis ami a franchise jövőbeli meghatározó karaktereit, illetve a soron következő munkák hangvételét illeti. Bár hivatalosan ez a film az Amerikai Kapitány: Polgárháború-val indult 3. fázis lezárása, inkább egyfajta átmenetnek tekinthető a Feige-éra két fejezete között, sőt, minden megvan benne, ami miatt akár a 4. etap indítódarabjaként is értelmezhető lehet Pókember európai kiruccanása. A tinédzser Peter Parker továbbra is suliba jár, a premissza ezúttal az amerikai tini road movie-k bevált narratív elemei mentén építkezik, az írók ezt dúsítják fel a Thanos-csettintés (magyar keresztségben Pittyenés) utóhatásainak, valamint Tony Stark Bosszúállók: Végjáték-ban bekövetkezett halálát követő gyász megjelenítésével.
A road movie-jelleg tehát elsősorban a narratíva alapját képezi, ahonnan ezerfelé ágazik és épül tovább a film, épp ezért nem is különösebben zavaró, hogy épp ez az Európán keresztül utazós tini-vonal a legkevésbé sikerültebb eleme a Pókember: Idegenben-nek. Peter Parker osztálya, a különc tanárok, a mikroközösségen belül szerveződő románcok és ellentétek ugyan többnyire humorosak és szórakoztatóak, semmi újat nem tudnak mondani a Hazatérés-ben megismert karakterekről, az esetek többségében pedig pusztán öncélú paródiakezdeményekként működnek. Az európai népeket illető vaskos sztereotípiák megjelenítése is vélhetően a műfaji elemekkel való játszadozásból fakad, ám ezekből inkább a jellegzetes hollywoodi gőg érződik, legalábbis nehéz elképzelni, hogy egy olasz vagy francia néző kacagni fog azon, ahogy az alkotók bemutatják a népét.
Ám a film fontosabb szegmensei szerencsére pont úgy működnek, ahogy kell, sőt, hosszú idő óta először újra kihámozhatunk valamiféle önmagán túlmutató jelentést, vagy ha úgy tetszik, szerzői állásfoglalást egy Marvel-termékből, ami rendkívül örömteli fejlemény. Ez a metaszint főként Mysterio karakterének köszönhető. Általa, valamint az őt fantasztikusan alakító Jake Gyllenhaal-nak hála a Pókember: Idegenben a szemfényvesztés "tudományáról" értekezik: Jon Watts rendező mintha azt nyomatékosítaná, hogy a vizuális effektusok és az azokból felépített illúziók kártyavárként omolhatnak össze, ha nincs mögöttük valódi tartalom, vagyis valami, ami releváns jelentéssel és értékkel bír. Érdekes tézis ez egy Marvel-filmtől, ám egyben ez azt is jelentheti, hogy a jövőben hasonló karakterisztikájú munkák gördülhetnek majd le a stúdió gyártósoráról.
Persze a Pókember: Idegenben is rogyásig van pakolva speciális effektekkel, melyek remekül néznek ki, de emellett még funkciójuk is van: ritka eset, de a látvány miatt megéri akár 3D-ben is nézni a filmet, mivel különösen a játékidő második felében áll-leejtős CGI-fesztivál elevenedik meg a vásznon, mely, paradox módon, elegánsan nyomatékosítja a szerzői tézist.
A látványorgia ugyan önmagában nem új jelenség a Marvel-mondakörben, a remekül elhelyezett plot twistek, valamint az ezekből fakadó magas meglepetésfaktor azonban nagyon is azok. A Pókember: Idegenben többször késztet a korábban látottak teljes újragondolására, az írók olyan történetbéli csavarokkal örvendeztetik meg a rajongókat, melyeket a mid-credit, valamint a stáblista utáni jelenetek szinte minden korábbinál hatékonyabban építenek tovább. A stílusos látványvilág mellett talán ez az üdítő kiszámíthatatlanság az, amely kiemeli az átlagból és a jobb Marvel-filmek közé helyezi Watts alkotását. Emellett a Pókember: Idegenben azt is bizonyítja, hogy Tom Holland mérföldekkel jobb a szerepben nemcsak Andrew Garfield-nál, de Toby Maguire-nél is. Ha csak fele ilyen jó és tartalmas munkák érkeznek a Marvel-műhelyből a közeljövőben, máris boldogok lehetünk.
73 Pókember – Idegenben (2019)
Pókember számára nincs megállás, úgy tűnik, hősünk sosem lazíthat. Miközben a falmászó többször bizonyította, hogy egymaga képes megszabadítani a világot az... több»
Szereplők: Tom Holland, Jake Gyllenhaal, Samuel L. Jackson, Jeff Bridges, Marisa Tomei
