2019.02.03 00:41 Filmdoki Olvasottság: <100x
0

Üveg, tele hajszálrepedésekkel

A sebezhetetlen az egyik legzseniálisabb szuperhősfilm. Annyit magyarázott meg, amennyit kellett, a többit a néző fantáziájára bízta. Emellett volt egy betonbiztos misztikus hangulata az egésznek, és egy gyönyörűen végigvitt történet, melynek a végén szinte tapsolni volt kedvem. A Széttörve már ennyire nem nyerte el a tetszésem, de megvannak a maga erényei, mindezek élén McAvoy alakításával. És ugye a végső jelenettel ki is derült, hogy a két film egyazon univerzumba tartozik és, hogy 2019-ben jön a folytatás Üveg címmel. Hát. Valaki egy méretes téglát vághatott hozzá, mert ezer darabra esett szét.

A film rendkívül jól indít, az első 20 perc tökéletesen ötvözi az előző két mozi stílusát. Aztán Shyamalan kezéből kicsúszik a gyeplő és elindul a szakadék felé. A történet ezer sebből vérzik, mint egykor John McClane üvegszilánkos lába - kackac -, és sajnos nem lehet minden butasága fölött szemet hunyni. A karakterek csak tengődnek, esetleges fejlődésről nem is beszélhetünk. Már-már rossz volt nézni, hogy itt van ez a három remek színész és Shyamalan nem tud mit kezdeni velük. Így elkezd piszkosul unalmas dialógusokat a szájukba adni, melyek inkább sablonosak, mintsem mélyek és elgondolkodtatóak. A képregények iránti tisztelet is ezek miatt az erőltetett párbeszédek miatt csap át önmaga paródiájába.

Üveg, tele hajszálrepedésekkel

A három figura nagy egymásnak feszülése is üres durrogtatás, mintsem földrengető ágyúdörgés. Első közös megjelenésükre legalább 40 percet kell várni, és az ott felvetett érdekes ötletet is hamar kukázzák. A végén a harc is inkább kiábrándító volt, mintsem felemelő.

Arról már kár beszélni, hogy az a fajta egyediség, ami a trilógia első darabját jellemezte, teljesen eltűnt. A gondos beállítások és kameramozgások, a rideg hangulat, a melankólia és a pátosz keveredése...

Shyamalan elkészített egy buta, B-kategóriás szuperhős filmet, mely nem méltó A sebezhetetlen című klasszikusához. Akkor még tudta miként tisztelegjen a képregények előtt, és hogyan kell szívvel rendezni. Karrierje úgy esik darabokra, mint egy leejtett üveg.

69 Üveg  (2019)

dráma | sci-fi | thriller

Történetünk ott folytatódik, ahol a Széttörve cselekménye véget ért. David Bunn, a sebezhetetlen férfi Kevin Wendell Crumb egyik életveszélyes és emberfeletti képességekkel... több»

0