Oké, bevallom. Nem biztos, hogy teljes mértékben elfogulatlanul tudok nyilatkozni egy filmről, amelyben hallhatom a Queen együttes dalait. Már hónapok óta várom a filmet, s mi mást lehet ilyenkor tenni, mint Queent hallgatni. A legtöbb kritika éppen ebben látta a Bohém rapszódia legfőbb hibáját: tuti befutó lesz a film a zenekar rajongóinak, így kielégíti az elsődleges célközönség igényeit, de aki nem rózsaszín szemüvegen keresztül tekint a témára, annak nem lesz más, csak egy egészen korrektül összerakott biográfia.
Őszintén szólva nem igazán érdekel, hogy más mit gondol róla, engem teljes mértékben magával tudott ragadni, s ez az, ami igazán lényeges. A záró képsorok, a Live AID pedig egyszerűen szenzációs volt, kicsit úgy érezhette a néző, hogy ő maga is részese az eseményeknek.
Freddie Mercury az egyik legkarakteresebb művész volt, aki valaha élt a Földön, a hangja pedig utánozhatatlan. Jó döntés volt tehát, hogy nem bízták teljes mértékben Rami Malekra az éneklést, mert az (akármilyen is lett volna) nem tükrözte volna Mercury egyszeri és megismételhetetlen tehetségét. Egyébként is le a kalappal a színész előtt, ugyanis remekül és igazán precízen prezentálta a frontember nem mindennapi mozgását, gesztusait, arckifejezéseit. Persze továbbra is azt vallom, hogy könnyebb egy nagyon szélsőséges figurát kiemelkedően alakítani, mint egy szürke kisegeret érdekessé tenni. S hát Mercury minden volt, csak átlagos nem. Malek bátran állhat be a sorba Oscar bácsiért, a siker már csak azon múlik, milyen alakításokat hoznak még az elkövetkező hónapok. Nem tudom, milyen lehetett Mercury sztárallűrjeit elviselni, az azonban bizonyos, hogy nem egyszerű. Malek azonban egy igazán szimpatikus karaktert hoz, akivel együtt szállunk fel egy érzelmi hullámvasútra. Kicsit olyan ő, mint egy naiv gyerek, aki túlzottan befolyásolható (lásd: Paul Prenterhez fűződő viszonya). Egyébként meg kell hagyni a mellékszereplők is nagyon jók.
A film sem tud elmenni amellett, ami a korabeli közvéleményt is a leginkább érdekelte: egy meleg világsztár szerelmi élete. Meg kell hagyni, ebben a tekintetben kissé túlzottan finomkodó volt a film, nem volt benne vad szexjelenet, inkább a lelki oldalára koncentrált a témának, amit én alapvetően nem bánok, bár talán egy fokkal bátrabb is lehetett volna, hiszen Mercury sem finomkodott ez ügyben! E helyett azonban megismerhettük azt az embert, aki különleges helyet foglalt el az énekes életében. S ő bizony nem férfi volt! Mary Austin volt az a nő, akibe a Queen frontembere élete végéig szerelmes volt (a szó legnemesebb értelmében).
Minden pozitívuma ellenére meg lehet érteni a fanyalgók kritikáját (amely leginkább a Mercury és a zenekar körüli botrányok/drámák túlzottan korrekt ábrázolásában érhető tetten), de ettől függetlenül a Bohém rapszódia vitathatatlan érdeme, hogy nagyon jó moziélményt képes nyújtani. Helyenként (ahogy fent említettük) igazi koncertélményt is, márpedig ilyet nagyon kevés zenés életrajzi film képes megteremteni.
A film valószínűleg nem lesz akkora sláger a filmtörténelemben, mint az a dal, amelyről a címét kapta, de számomra nem okozott csalódást, hatásosak voltak a koncertbetétek, s végre nem kellett stáblista utáni jelenet sem ahhoz, hogy az utolsó másodpercig ülve maradjunk a moziteremben. Csak Queen dallamok, de azok minden mennyiségben!
84 Bohém rapszódia (2018)
A Bohém rapszódia élénk és vibráló tablót fest a legendás Queen zenekar történetéről és a konvenciókra fittyet hányó, már-már polgárpukkasztó frontemberének, Freddie... több»
Egyetértek!!