Az ázsiai fekete humortól a gyomrossal felérő társadalomkritikáig

2019.09.13 16:57 Milanman Olvasottság: 246x

1

Cannes-ban Arany Pálmát nyerni nem kis fegyvertény. Dél-koreai filmként egészen unikális bravúr. Ha ehhez hozzávesszük, hogy egy elemeiben fekete komédiáról beszélünk, már-már történelmi. Az Élősködők annyiban vígjáték, hogy vannak benne olyan jelenetek, melyek megnevettetik a nézőt. Hol harsányan, hol kínunkban nevetünk, mosolygunk, de ez senkit se tévesszen meg, mert alapvetően itt kőkemény drámáról és társadalomkritikáról van szó elsősorban.

Bong Joon-hofilmje a társadalom két végletén élő osztályok közötti kapcsolatoknak, az elképesztő szakadéknak, a közös nevezők megtalálási lehetetlenségeinek állít itt egyben mementót és görbe tükröt. A Kim család szegény, egy kicsi, az utcafront szintje alatti lyukban él, és történetesen minden tagja bár felnőtt, munkanélküli. Viszont rendkívül találékonyak, és a szélhámosság sem áll tőlük messze. A Park család ezzel szemben a társadalmi hierarchia legtetején, egy luxusházban „tengeti mindennapjait”. Gazdagok, annak minden emberi végletességével, és hát nem túl okosak. Amikor megüresedik egy állás Parkéknál, jelesül egyik gyermekük házitanítójáé, a sors, szerencse, vagy balszerencse, úgy hozza, hogy Ki-woo, Kimék fiúgyermeke töltheti be, majd szépen fokozatosan húga, apja és anyja is kapcsolatba kerül a gazdagokkal, és az igazi történések ekkor indulnak be, egy ponton pedig egészen váratlanul, de elszabadul a pokol. Spoiler nélkül ennél többet nem lehet elmondani a történetről, érdemesebb inkább a karakterekről beszélni.

A film nézése közben egyértelművé válik, hogy Bong abszolút tudatosan használ bizonyos karakterépítő eszközöket. Hősei, akik leginkább persze antihősök, szándékosan el vannak túlozva, ami által jellegzetes típusfigurákká válnak, akik tökéletesen szemléltetnek egyes társadalmi tüneteket, emberi gyarlóságokat. Amellett, hogy tökéletesen használ egyfajta sajátságos, véleményem szerint jellegzetes ázsiai, azon belül is dél koreai fekete humort, valami egészen elementáris erővel löki a néző arcába karaktereinek abszurdba forduló jellemtelenségeit. A film felnőtt karakterei között szinte nem is találni hagyományos értelemben vett pozitív, erkölcsös figurát; ami gyengeség, erkölcstelenség, vagy csak egyszerű butaság, az itt fellelhető és meg is mutatkozik. Ez leginkább annak köszönhető, hogy valami egészen elképesztően magas színvonalon játszik a teljes társulat. Többnyire tökéletesen szenvtelenül hozzák a figuráikat, érzelmek csak nagy ritkán láthatók, akkor viszont annál nagyobb jelentőségük van, mert hát ők is csak emberi lények valahol.

Bong nem ítélkezik. Szenvtelenül végigvezeti a nézőt ezen a helyenként áll-leejtős abszurditásba torkolló történeten, mindezt úgy, hogy valami egészen elképesztő technikával és tudással van összerakva a film. Sokszor úgy éreztem, mintha egyfajta színházi előadást, vagy tökéletes precizitással megírt filmes szimfóniát néznék, a jelenetek egymásutánisága a szó szoros értelmében az ázsiai harcművészetek helyenként valamilyen furcsa táncra hasonlító stílusát idézik.

Az Élősködők ritka stílusbravúr, minden nehézség nélkül képes egyszerre megvezetni és ujja köré is csavarni a nézőt. A szó legnemesebb értelmében vett filmes műremek, mely egyszerre fest rendkívül sötét képet a dél-koreai, és egyben azon túlnyúlva korunk jellemzően nyugati típusú társadalmainak visszás állapotáról, és képes maximálisan könnyed, szórakoztató, helyenként akár kommersz is lenni (mint amikor két váratlan, de annál izgalmasabban exponált mellékszereplő az észak-koreaiakon élcelődik). 2019 egyik legjobb filmje, ehhez kétség sem férhet.