2021.01.15 11:44 Kóborló Olvasottság: 432x
2

Járt útról járatlanra ne lépj, mert megbánod!

Egy-két évvel ezelőtt volt már szerencsém ehhez az alkotáshoz, és emlékszem, hogy akkor kimondottan tetszett. Gondoltam, újra előveszem, és megnézem, hogy második megtekintésre is tudja-e hozni azt a minőséget, mint elsőre. Ezt azért is tartottam fontosnak, mert a The Ritual elsőre elég masszív meglepetésként szolgált, és kimondottan kíváncsi voltam, hogy ha a történetéből eredendő meglepetés már nem lesz számomra újdonság, akkor is képes-e annyira lekötni és magával ragadni, mint első alkalommal. Szerencsére igen.

A filmet két fő részre lehet osztani. Az első felében sokkal dominánsabb a karakterbemutatás és azok felépítése, egymáshoz való kapcsolódásuk, illetve, hogy a nézőben megteremthessenek a helyszín kiválasztásával egy kellő mértékű félelmetes atmoszférát. Ezt mind hibátlanul teljesíti is. Igaz, a produkció ezen részében lehet a legtöbb horrorfilmes klisét megtalálni, de még ezek is egész jól működtek. A második felét szokták a legtöbben támadni, hisz az ott látott események teljes magyarázatát nem kapja meg a néző, de nálam ez még elfogadható volt, hisz így azért képes volt megtartani a misztikumát.

Járt útról járatlanra ne lépj, mert megbánod!

A The Ritual egy nem túl sok karaktert foglalkoztató alkotás, ezért ügyesen éreztek rá a készítők annak fontosságára, hogy azt a pár karaktert megkedveltessék a film nézőjével. Mindehhez sikerült még egészen elfogadható dialógusokat is írniuk, ráadásul aránylag egész jó helyzetfelismeréssel is ellátták a karaktereiket. Mindezzel pedig azt érték el, hogy érdekeljen a szereplők sorsa. Szerencsére szinte az egész játékideje alatt sikerül fenntartani azt az atmoszférát, ami számomra annyira egyedivé tette magát a kész filmet. Továbbá az is jót tett neki, hogy nem próbáltak a készítők olcsó jumpscarekkel operálni, ezzel is tovább tudták fokozni a film misztikumát és félelemfaktorát. Az operatőri munka pazar lett, talán az egyik legnagyobb erőssége az alkotásnak.

Érdemes még a technikai megjelenítéseit is dicsérni, hisz e téren is igencsak jól muzsikál a film. Szerencsére még a sötét jelenetek is jól kivehetők, és ezzel sem rombolták le a nézők elvárásait. Az a fajta befejezés, ami itt látható, talán sokaknak nem teljesen kielégítő, de számomra megfelelő volt. Nem egy hibátlan alkotás, de mindenképp a jobb horrorfilmek közt a helye. Azok pedig, akik kedvelik a misztikummal átszőtt horrorfilmeket, bátran tegyenek egy próbát ezzel a filmmel!

72 The Ritual  (2017)

horror | misztikus | thriller

Egy csapat jó barát, akik még az egyetemen ismerkedtek meg, most újra találkozik, hogy túrázzanak egyet az erdőben, ám a vadonban valami leselkedik rájuk. több»

2