![]()
2014-ben hatalmas sikerrel robbant be a köztudatba Dan Gilroy, az eszméletlen jó "Éjjeli Féreggel". Majd megrendezte második nagyjátékfilmjét, a Jogdoktort, Denzel Washingtonnal a főszerepben, két éve, ami már egy lényegesen gyengébb eresztésnek bizonyult mint a rendező első mozijához képest.. Most pedig jött a Netflix megbízás, a már nevében is érdekes Bársony körfűrész-val. De sajnos a visszatérés a "remek film útra" elmaradt.
És ez legfőképp annak tudható be, hogy egyszerűen szétszórt a film. Elkezdődik, haladunk és haladunk a történetben, de a fenéért sem akar összeállni egy egésszé. Mindezek ellenére élvezhető és lendületes a maga módján, csak határozatlan. Egy horrorfilmről beszélünk ami nem mer vagy csak nem akar 100%-ban az lenni. És persze vannak hátborzongató és ugyanakkor rendkívül ötletesen kitalált halálok, ijesztő pillanatok de a suspense nem találja meg a közös hangot a szatirikus humorral. Hiszen igen. A Bársony körfűrész egy komédia is akar lenni, csak az arányokat a két műfaj között nem sikerült igazán megtalálni. Így ezek ahelyett, hogy bizarr módon de működőképesen összeiljenek, kioltják egymást és azon versenyeznek, hogy ki fog nyerni.
![]()
Pedig az alapkoncepció zseniálisnak is mondható. Híres művészeti galériák harcolnak egymással egy ismeretlen alkotó ijesztő képeiért amik a szakértők szerint rendkívüliek. Csak az a helyzet, hogy nem elég egymással viaskodniuk a képekért, az alkotás szereplői még meg is támadják őket (hello Ruben Brandt).
De Gilroy nem elégedett meg azzal, hogy ez csak egy érdekes koncepciójú, de teljes mértékben horrorfilm legyen, ő még csavarni akart ezen és így esett a választása a szatirára mint második műfajra. Hogyan figurát túl ki a modern művészetet körbevevő sznobokat, meg persze magukat az alkotásokat is. Sőt ha már itt vagyunk, akkor legyen egy kicsit még kritikusabb a hangvétel úgy, hogy mondjuk ki nyíltan, a művészetet is már a pénz iranyítja. És ez egy jó ötlet és fontos felvetés, például Jake Gyllenhaal karaktere egy nagyon jól működő karikatúra az amolyan"brossura művészeti kritikusokról" és mindaz amit a kapzsiság és a haszonszerzésről elmond, az nagyon éles és valós, azonban ezt nem sikerült összehangolni a horrorral.
De mint mondtam, a Bársony körfűrész egyáltalán nem egy rossz film, érdemes megnézni, csak lehetett volna sokkal jobb is. Mostmár meg csak abban reménykedhetünk, hogy Dan Gilroy visszatér a következő munkájával arra az ösvényre, amit az Éjjeli Féreggel kezdett kitaposni.
75 Bársony körfűrész (2019)
horror | misztikus | szatíra | thriller
Sztárművészek és dörzsölt műgyűjtők csapnak össze, amikor a művészet a műkincskereskedelemmel találkozik. több»
Szereplők: Jake Gyllenhaal, John Malkovich, Toni Collette, Rene Russo, Tom Sturridge

