Közösség

Vélemény:

 

84 Házassági történet

(2019)

Egy házasság történetének vége

 
dailyfilmsan   2019.12.30 13:49
0

Adam Driver és Scarlett Johansson közös produkcióját teljesen máshogy képzeltem el. Azt hittem, hogy valamiféle happy end lesz. Egy sikertörténet, ami azt mutatja be, miként talál vissza egymáshoz két olyan ember, akik észre sem vették, hogy már külön utakon járnak. Hát nem, kicsit sem ez a történet kerekedett ki belőle, sőt nem is volt nagyon történet.
Egy válás lépéseit mutatja be. A fázisokon végiglépkedve pedig nincs sem értékelhető jellemfejlődés, sem jó, sem rossz vég. Ez a film egyszer csak elkezdődik, és ugyanolyan hirtelenséggel véget is ér. Úgyhogy történeti szempontból és szerkezetileg egy nagy adag semmi. Viszont!!! Nem is emiatt érdemes megnézni, ami igazán jó benne, azok az érzelmek, és ehhez az kellett, hogy két hiper-szuper jó színész úgy elevenítse meg a válófeleket, ahogyan azt kell, és itt nem áll meg a stáb, mert még a mellékszereplők is olyan játékot rittyentenek a képernyőre, hogy szemed, szád törülöd.
A központi kérdés pedig (én szerintem) nem az, hogy kié a gyerek és az ingóság, hanem az, hogyan tudnak majd ezzel a döntéssel együtt élni. Adam Driver karakterének zenés megnyilvánulása pedig egy görbe tükör partnere viselkedésére. Ami még érdekes, hogy végig próbál a film pártatlan maradni, és a végére a néző saját értékítélete dönti el, hogy kinek ad igazat. Akár egy pszichológiai teszt. Érzelmes embereknek kötelező megnézni.