A 2016-os Könyvelő Gavin O'Connor rendezésében nagyon tetszett, ám a 2025-ös második rész (szintén Gavin O'Connorral) meg sem közelíti az eredetit, mintha nem ugyanaz az ember csinálta volna. Már a 30. perc után a telefonomat kezdtem babrálni, annyira unalmas. Ha jól értettem a sztorit: Medina ügynök az első részt követően nagyot ugrott előre a ranglétrán, és igazgató-helyettes lett, annak ellenére is, hogy nem tudta elkapni a Könyvelőt, azaz Christian Wolffot (Ben Affleck). A második részben sem igazán ered a nyomába, sőt, mikor mégis megtalálja, inkább szövetségre lép vele egy másik ügy megoldása érdekében. Ebben aztán ne keressünk logikát, merthogy az nincs, kérem szépen. Az egész nagyon ZS kategória, mintha valamilyen vidéki kisváros kábeltévéjének csapata rakta volna össze. Gyenge a forgatókönyv, a rendezés és a sztori is. A legjobb szó, ami leírja az egészet, a DÖGUNALOM, csupa nagybetűvel. Elpocsékoltam az időmet vele. Értékelés: természetesen kettő csillag, nagy jóindulattal. Csak azoknak javaslom, akik végképp nem tudnak már mit kezdeni magukkal. De még ők is közben nyugodtan csinálhatják a házimunkájukat. Le nem maradnak semmiről, az biztos.