![]()
Igazából már régen végignéztem a sorozatot, de csak a mozifilmnél jutott eszembe hogy még nem pontoztam. Szóval 5/5 ami zseniális, bár meg kell jegyeznem ennek a sorozatnak is kivágtam az 50%-át, mert különben rettentő unalmas lenne. Így viszont maradtak a jó jelenetek. Eleve tetszik a főhős fejlődése ami meglátszik az öltözködési ízlésében (fokozatosan nikkelbe váltó hőslovag).
Tényleg, milyen érdekes hogy az egész univerzumban MINDEN MANDALÓRI pacsmagolja a páncélzatát, csak Din az aki a tiszta beskart nem mocskolja színekkel, egyedülálló módon a pajzs címere is dombormű. Ja, persze, ez az egész szimbólum, és nekem be is jön teljesen. Grogu látványosan nem illik A mandalóri feszített tempójú munkamenetébe, valahogy olyan erőltetett "apu bevisz a dolgózóba" életképe, ezért ki is vágtam nagyrészét a kis zöld béka jeleneteinek. A második évadban igen gügye volt az a gondolat, hogy Grogu az apukája mellett a földön gázol az avarban, mando meg tyúklépésben halad emiatt.
![]()
Le is szoktak róla a későbbiekben, Luke "repteti", mando meg oldaltarisznyában szállítja. Az akciók jók és vannak bőven (IG 11 csúcs), nem úgy mint a Boba Fett krónikáiban. Bár a harmadik évad kicsit leereszt, a Navaro kisvárosa ami hűde nagyot fejlődött, nagyon kevés statisztával van érzékeltettve. Amikor Greef Karga kivezeti népét a sivatagba, mit Mózes, az a 15 statiszta nem igazából adja meg a város menekülő lakossága érzetét. Sajnos a harmadik évadban Katee Sackhoff (Bo‑Katan Kryze) olyan borzalmasan játszik, és olyan lapos a szerepe hogy nagyrészét kivágtam az ő jeleneteit is. Még van egy csomó felesleges ostobaság (pl. Grogu láncingére fektetett, körpajzs melvértje), de ÖSSZESSÉGÉBEN ez a legjobb élőszereplős Star Wars sorozat, ami eddig kijött. Igen, én az Andort nem tartom jobbnak, hiába sokkal felnőttebb, mert nem annyira átütő erejű mint ahogy a rajongói állítják.
88 A mandalóri (2019)
akció | fantasy | kaland | sci-fi
A Birodalom már megbukott, az Első Rend pedig még nem alakult meg. Egy magányos pisztolyhős eközben az ismert galaxis legtávolabbi szegleteiben utazgat. több»
Szereplők: Jack Black, Christopher Lloyd, Mark Hamill, Nick Nolte, Jason Sudeikis

