Feltámad a Pixar?

2020.10.29 11:22 Artemisia Olvasottság: 428x

6

A Pixar a Verdák 2-vel kezdődő, 2015-ben tetőpontjára jutó alkotói válságából a 2017-es Coco jelenthette volna a kilábalás kezdetét, azonban 2018–2019-ben ismét a lerágott csonthoz nyúlt, és 2 folytatással jelentkezett. Az új évtized azonban ismét felvillantotta a reménysugarat, hogy a Pixar a Disney felvásárlás óta talán először feltámadhat hamvaiból. 2020-ban ugyanis 2 eredeti ötleten alapuló animációval is jelentkezett a stúdió, melyek közül az Előre futott be elsőként.

Maga a rajzfilm meglehetősen újítónak ígérkezett, és a története különleges témaválasztáson alapult. Minden a kivitelezésen múlott tehát. Az intonáció szerint a világ valaha a már jól ismert mondavilág volt csupa varázslénnyel. Azonban idővel elhagyták mágikus képességeiket, és a tudományos-technikai fejlődés útjára léptek, ami elvezetett a történet kezdetéhez: a jól ismert modern világunkhoz; annyi különbséggel, hogy a technoszférát emberek helyett elfek, trollok, sárkányok, kentaurok, egyszarvúak, küklopszok, mantikórok és egyéb mitológiai lények lakják.

Vagyis bár érdekes jelenséget vet fel, mégsem ad semmi pluszt a mitikus lények találkozása a modern világgal, nem mesél semmilyen érdekes momentumot a változás demográfiai és egyéb hatásairól; a varázsvilág látszólag ugyanúgy sodródott a fejlődéssel, ahogy az emberek. És a digitalizált világban való életről sem mond semmi különlegeset, mindössze olcsó jellem- és helyzetparódiákkal operál, pl. a vágtatásra született kentaurok autót vezetnek, vagy a repülni tudó tündérek inkább motorral közlekednek ahelyett, hogy használnák a lustaság következtében eltunyult szárnyaikat. Vagyis a Pixar lecsapta a saját labdáját, és felvetett ugyan egy izgalmas alapkoncepciót, de nem aknázta ki azt. Ennek a ellenére maga a cselekmény még megmenthetné a filmet, és valamelyest meg is menti, de távolról sem hozzák ki a sztoriból mindazt, ami benne van.

A két elf-fivér, Ian és Barley már teljesen belesimult a körülményekbe, melyekbe beleszülettek. Olyannyira nem vállaltak kockázatot a karakterek megalkotása közben, hogy olyan rongyosra koptatott sablonokból építkeznek, mint az esetlen, a társai közt a helyét nem találó kamasz és a nagy dumás, hiperaktív bátty, aki folyton kínos helyzetbe hozza az öccsét... Természetesen a hangsúly az érzelmi szálakon van, melyek a rajzfilm egyetlen működő pillérét jelentik. Van ugyan egy road movie-váz, egy kaland, egy küldetés során kell megszerezniük a követ, mely ahhoz kell, hogy találkozhassanak elhunyt apjukkal, és le is köt, elszórakoztat ez az utazás, mégis elhanyagolható, mert a fizikai akadályok a legolcsóbb kalandfilmes klisékre épülnek (szakadék híd nélkül, ha lelépsz az ösvényről, nyílzápor zúdul rád, a föld alatti labirintus, ami megtelik vízzel), és ezek lelki oldala is a létező legnagyobb filmes sablonra, a "Higgy magadban, és sikerül "elvre épül.

A valódi mondanivaló az apa-gyermek, és még inkább a testvéri szeretet mélységeit és buktatóit járja körül. Ami hatásos, és kétségkívül értéket képvisel, mégis kikezdhető. Mert nem hagy választást a nézőnek, olyan elemeket alkalmaz, melyek úgyszólván kötelezővé teszik az emocionális azonosulást a szereplőkkel (halott apa, aki 1 napra visszatérhet, hogy lássa, mivé lettek a fiai, a két testvér közötti válság, ami felszínre jön és a "könnyfakasztó" végkifejlet).

Összességében tehát annak ellenére, hogy az Előre-t úgy harangozták be, mint eredeti ötleten alapuló rajzfilm, az alkotók mégsem mertek semmilyen kockázatot vállalni vele (talán az utóbbi évek anyagi bukásai, értsd: Dínó tesó és társai) miatt, talán a Disney nyomására. Ezért az eredetiség égisze alatt csupa jól bevált, mindig működő sablont válogattak össze, és az univerzális recept alapján gyúrták egybe egy rajzfilmmé, ami ellentmondásossá teszi a végeredményt.